Bush válságcsúcsot tart

Washington/Ankara/Moszkva. George Bush amerikai elnök a hét végén az Azori-szigeteken tárgyal Tony Blair brit és José María Aznar spanyol kormányfővel az iraki válságról. Ezért a jövő hétre halasztódik annak az újabb ENSZ-határozatnak a szavazása, amely lehetőséget teremtene egy Irak elleni támadásra.

Washingtoni kormánykörök szerint Bush állítólag beszédet fog intézni a nemzethez, mihelyt véget érnek a viták a Biztonsági Tanácsban. Ebben az elnök rövid határidejű leszerelési ultimátumot intéz Szaddám Huszeinhez. Az ultimátum ideje alatt elutazhatnak Irakból a fegyverzetellenőrök, az újságírók, a segélyszervezetek dolgozói.

A sebtében tető alá hozott holnapi hármas csúcstalálkozó legfőbb témája az lesz, milyen közös stratégiát alkalmazzanak a BT-ben a három ország közös, nagy ellenállásba ütköző határozattervezetének megmentésére. A Bush–Blair– Aznar találkozón több lehetséges forgatókönyvet is megvitatnak arra nézve, miként távolítható el a hatalomból Szaddám Huszein iraki elnök. Ez azonban nem jelenti azt, hogy konkrét katonai terveket is részletesen áttekintenének. Egy magas rangú amerikai kormánytisztviselő azt is kijelentette: Washington már hajlik arra, hogy ejtse a közös határozattervezetet, és inkább azzal számol, hogy „a hajlandók koalíciójának” élén, BT-felhatalmazás nélkül indítja meg a háborút Irak ellen. Ugyanis Párizs és Moszkva elutasító magatartása tegnap sem változott.

Jurij Fedotov, ENSZ-ügyekben illetékes külügyminiszter-helyettes bejelentette, hogy elutasítják a kompromisszumosnak szánt brit javaslatot. „A BT tagjainak többsége úgy ítéli meg, hogy az úgynevezett leszerelési tesztekre irányuló brit kezdeményezés ultimátumjellegű és automatikusan megnyitja az utat a katonai erő alkalmazása előtt” – mondta. Cáfolta azokat az amerikai fejtegetéseket, amelyek szerint Oroszország esetleg mégsem él vétójogával a BT-ben. Ismételten visszautasította azt az állítást, miszerint Moszkva önkéntes távozásra próbálja rábírni Szaddám Huszeint. Ez a feltételezés többször felbukkant a nyugati médiában, például Gennagyij Szeleznyovnak, az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma elnökének minapi bagdadi látogatása során.

Bush tegnap hivatalosan is kérte a török légtér sürgős megnyitását az amerikai légierő gépei számára Recep Tayyip Erdogantól, aki tegnap mutatta be új kormányának névsorát a török államfőnek. Erdogan még nem kívánt válaszolni a kérésre, mert – mint mondta – az új kabinetnek kell döntenie, s a döntést a parlament elé kell majd terjeszteni jóváhagyásra.

Az Irak ellen induló brit és amerikai légierő Izrael és Jordánia légterét is igénybe veheti, ha Törökország továbbra sem engedélyezi a szövetségeseknek a török támaszpontok használatát. Amman elvben már megadta az átrepülési jogot, bár az iraki bevetésre tartó harci gépek ügye nagyon kényes kérdés Jordánia számára, mert lakossága ellenzi az iraki háborút. Törökország elzárkózása azonban arra kényszerítette a Pentagon szakembereit, hogy elővegyék a Jordániát érintő vésztervet. A térségben tartózkodó öt amerikai repülőgép-hordozó közül kettő a Földközi-tengeren van. Az ezekről támadásra induló gépeknek mindenképpen át kell repülniük Irakkal szomszédos országok felett. A The Daily Telegraph azt írta, hogy a Perzsa-öböl térségébe vezényelt brit expedíciós légierőt kilenc országba szórták szét, főleg arab országokba, amelyek szigorú titoktartás fejében engedélyezték a brit gépek állomásoztatását. Az köztudott, hogy a brit légierő egységei jelen vannak Szaúd-Arábiában és Kuvaitban, de még további öt térségbeli arab országban is, amelyek uralkodói diszkréciót kérték az ügyben.

Sebesült szlovákiai ENSZ-ellenőr

Bagdad. Könnyebb sérüléseket szenvedett egy szlovákiai ENSZ-fegyverzetellenőr Irakban, kínai kollégája azonban életét vesztette, amikor terepjárójuk egy kamionnal ütközött. A kocsi lerepült az útról és egy mocsárba esett, a két férfit iraki kísérőik mentették ki. A 38 éves kínai ellenőrt helikopterrel szállították egy bagdadi kórházba, de életét nem tudták megmenteni. A kocsit a szlovák férfi vezette. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?