Pozsony megkapta a tervezetet

Pozsony. Szlovákia tegnap megkapta a státustörvény tervezett módosításait. A normaszöveget Győrffy Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete adta át a szlovák külügyminisztériumnak, erősítette meg lapunknak Boris Gandel külügyi szóvivő. „Tanulmányozni fogjuk a javaslatot” – mondta röviden érdeklődésünkre Gandel.

Pozsony. Szlovákia tegnap megkapta a státustörvény tervezett módosításait. A normaszöveget Győrffy Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete adta át a szlovák külügyminisztériumnak, erősítette meg lapunknak Boris Gandel külügyi szóvivő. „Tanulmányozni fogjuk a javaslatot” – mondta röviden érdeklődésünkre Gandel. Hogy meddig fogják tanulmányozni, azt nem tudta megmondani. „Nincs semmilyen határidő” – szögezte le.

Győrffy Csaba átadta a szlovák– magyar vegyes bizottság magyar tagjainak névsorát is. A szlovák fél a szlovákiai tagokról még február 27-én tájékoztatta Kovács László magyar külügyminisztert. A magyar fél javasolja, hogy a bizottság társelnökei üljenek tárgyalóasztalhoz, és tárgyalásuk során előkészíthetnék a bizottság ülését. „A bizottsági ülésen már a normaszöveg egyes részeit is megvitathatnák. A társelnökök találkozójának időpontjában az érintettek még nem egyeztek meg, ezt diplomáciai úton pontosítják” – tette hozzá Gandel.

Tegnap a Magyar Koalíció Pártja is megkapta a normaszöveget, ám az MKP csak a jövő héten mond róla véleményt, tájékoztatta lapunkat Pokstaller Lívia szóvivő. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?