Brüsszel. Viszonylag gyorsan megszülethet a döntés annak a 79 millió eurós humanitárius támogatásnak a folyósításáról, amelyet az Európai Bizottság a múlt hét végén kezdeményezett az iraki háború áldozatai számára – közölték hétfőn uniós illetékesek.
Keresés
430 ezer szavazóigazolványt nyomtattak
Pozsony. A belügyminisztérium hétfőn megkezdte a szavazóigazolványok szétosztását a járási hivatalokba. A 430 ezer igazolványt azok vehetik át, akik az uniós csatlakozásról szóló referendum idején, vagyis május 16-án és 17-én nem tartózkodnak majd állandó lakhelyükön, a népszavazáson azonban részt kívánnak venni.
Kevesebb résztvevő, több igen szavazat
Pozsony. Szlovákia lakosságának 85 százaléka hallott már arról, hogy májusban népszavazást tartanak nálunk az uniós csatlakozásról. A statisztikai hivatal felméréséből kiderült, hogy a múlt hónapban jóval kevesebben, a megkérdezettek 74 százaléka tudott a referendumról.
A tagállamok
Az említett közösségek alapító okiratait még csupán hat állam írta alá, Franciaország és Németország mellett Belgium, Hollandia, Luxemburg és Olaszország állam-, illetve kormányfője. A mai Európai Unió alapító okiratának az 1957. március 25-én aláírt Római Szerződést tekintik.
Az Európai Unió
Az Európai Unió (EU) tizenöt – 2004 májusától huszonöt – európai országot magában foglaló nemzetközi szervezet, amely a világon csaknem egyedülállóan szoros politikai, gazdasági és kulturális együttműködéssel köti egymáshoz tagjait.
Európai uniós pluszok és mínuszok
Bármilyen elfogulatlanul akarjuk is megvizsgálni az uniós tagság előnyeit és hátrányait, hamar rájövünk, hogy az EU-csatlakozásnak sokkal kevesebb negatívuma van, mint pozitívuma. A teljesség igénye nélkül nézzünk meg néhány érvet az uniós tagság mellet és ellen.
Határtalan európai lehetőségek
Másfél hónap. Ennyi időnk van, hogy eldöntsük, Európa felé veszi-e az irányt Szlovákia, vagy bizonytalan időre kimarad az Európai Unió történelmi bővítéséből. 2004 májusában az ország az EU tagjává válik, ha május 16.-17.-én elegendő számban veszünk részt az uniós csatlakozásról szóló népszavazáson.
Valószínűleg júniustól kell fizetni a kórházban
Pozsony. Az államfő nem írta alá az egészségügyi ellátásról szóló törvény nemrég jóváhagyott módosítását, újratárgyalásra visszautalta a parlamentnek így az már biztosan nem lép életbe április elsején.
Kézre került Djindjics feltételezett gyilkosa
Belgrád. A szerb rendőrség hétfőn Belgrádban elfogta Zoran Djindjics néhai szerb miniszterelnök feltételezett gyilkosát – jelentett be tegnap Zoran Zsivkovics kormányfő. Zoran Djindjicset március 12-én lőtték le a belgrádi kormánypalota tövében, nagy távolságból leadott lövéssel.
Lehetőség a restitúcióra
Pozsony. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter visszavonta Mészáros Győző 1999-es, nagy botrányt kiváltott körlevelét. Ebben a tárca akkori államtitkára arra utasította a kerületi hivatalokat, hogy a földtörvénnyel kapcsolatos restitúciós ügyek elbírálásakor ne menjenek 1948. február 28-a elé.