Az Európai Unió

Az Európai Unió (EU) tizenöt – 2004 májusától huszonöt – európai országot magában foglaló nemzetközi szervezet, amely a világon csaknem egyedülállóan szoros politikai, gazdasági és kulturális együttműködéssel köti egymáshoz tagjait.

Az Európai Unió (EU) tizenöt – 2004 májusától huszonöt – európai országot magában foglaló nemzetközi szervezet, amely a világon csaknem egyedülállóan szoros politikai, gazdasági és kulturális együttműködéssel köti egymáshoz tagjait. Az ötvenes években Németország és Franciaország vezetésével sorra alakultak meg a földrész nyugati felének országait egyre szorosabban egymáshoz illesztő szervezetek, köztük az Európai Szén- és Acélközösség, az Európai Atomenergia-közösség és az Európai Gazdasági Közösség. E három szervezet együtt tekinthető a mai Európai Unió elődjének. Az Európai Uniót kettős politikai törekvés jellemzi. Egyrészt tagjai azon fáradoznak, hogy minél szorosabb egységgé forrasszák az intézményt, mert úgy nagyobb befolyásra tehet szert a világpolitika rendszerében. Másfelől a tagországok mereven ragaszkodnak nemzeti érdekeikhez is, amelyeket kulcskérdésekben csupán a legvégső esetben hajlandóak csorbítani. A két törekvés nyilvánvalóan ellenkező irányú, az EU erejének egy része a kettő közötti, mindenki számára kölcsönösen előnyös kompromisszumok keresésére megy el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?