Befellegzett az etnoturizmusnak. Jelenleg már egyetlen nyugat-európai államban sem „éri meg” menekültstátusért folyamodni. A szlovák állampolgároknak nincs miért menekülniük innen. Belgiumban, az egykori romaparadicsomban próbálkozni duplán felesleges, 3–5 héten belül elutasítják a kérelmeket és hazazsuppolják a klienst. Itthon aztán kezdődnek a problémák.
Keresés
RÖVIDEN
Öngyilkos lett a férfi
Léva. Disznóölő puskával lőtte le magát egy helyi férfi. Felesége éppen bevásárolni volt, s mire hazaért és riasztani tudta a mentőket, férje belehalt a sérüléseibe.
Iskolák piaci elven?
Komárom. Egy František Tóth oktatásügyi államtitkár nevével fémjelzett tervezet szerint a 2005/ 2006-os tanévben a diákok már felvételi nélkül, az alapiskolák 9. évfolyamában végzett központi írásbeli felmérő eredményei alapján jutnának be a középiskolákba.
Közmunka-menedzserek
Komárom. A települések érdekében végzett kisebb szolgáltatásokat felügyelő és koordináló közhasznú munkások részére szervezett tegnap szakmai megbeszélést a Komáromi Járási Munkahivatal.
Nincs omlásveszély
Galánta. Nem azért dúcolták alá a februári gázrobbanásban megsérült Fő utcai bérház falait, mert azok leomlása fenyeget. A támaszokat a statikus javaslatára helyezték el, s csupán annak akarják elejét venni, hogy esetleg egy-egy meglazult tégla vagy a vakolat egy-egy darabja az utcára essen.
Kilátótorony a Párizs-patak mentén?
Köbölkút. Hat méter mélyre vájt támasztó rudakon több mint nyolc méter magas, fa szerkezetű, nádtetős kilátótorony építéséhez várnak háromszázezer korona állami támogatást a Párizs-patak menti mocsarak, egykor Párás csatornaként emlegetett védett területén.
Betörtek a zselízi kultúrházba
Zselíz. Keddről szerdára virradó éjszaka ismeretlen tettesek betörtek a városi művelődési központba. Az okozott kár mintegy 150 ezer korona.
Bejelentésünk alapján kutatták át az alagutat
Rejtélyes, terrorakcióra figyelmeztető telefonhívást kapott hétfőn lapunk tudósítója. A hívásról a rendőrségnek is azonnal bejelentést tett. A rendőrök és a tűzszerészek azonnal átvizsgálták a szoroskői vasúti alagutat, ahol a telefonáló nő szerint bombát helyeztek el, s az elrendelt vizsgálat miatt négy órán keresztül szünetelt a vasúti forgalom.
HOROSZKÓP
Kos:
Miközben morcos, rosszkedvű, szerettei nem is sejtik, hogy azért aggódik, hogy megteremtse nekik az anyagi biztonságot. Ha beszélne erről, megértenék a viselkedését.
Bika:
Hosszas vitába keveredhet valakivel néhány csípős megjegyzés miatt, pedig tudja, hogy nem érdemes időt pazarolnia az illetőre.