Úgy látszik, a Universal Music már az év első hónapjaiban a maga javára fordítja a kiadók közti versengést. 2002-ben a multinacionális cég kiadványai voltak a legsikeresebbek, összességében az év lemeztermésének egyharmada itt jelent meg.
Keresés
Háborús tiltólista
Az MTV korlátozásokat vezetett be az iraki konfliktus idejére. A sajtóhoz eljuttatott dokumentum kitér a kerülendő témákra és a tiltólistára került videoklipekre. A magyar zenetévé hasonló, kicsit enyhébb szabályokat léptetett életbe, a VIVA csoport is egyértelműen állást foglalt a béke mellett.
Bryan Adams Pozsonyban
Először Lisa Stansfieldnek ajánlották fel, hogy énekelje el a Robin Hood – A tolvajok fejedelme betétdalát, az Everything I Do (I Do It For You) címűt, de a felkérést producerei javaslatára visszautasította, mondván: a felvétel nem slágergyanús. Aztán Bryan Adams került a képbe, az ő előadásában a kilencvenes évek egyik legnagyobb világslágere lett, az angol listát rekordideig, tizenhat hétig (!) vezette. Tuti, hogy a rocksztár rekordját a következő években senki nem dönti meg. Bryan európai turnéja során Pozsonyba is ellátogat, április tizenkilencedikén lép fel a szlovák fővárosban.
NÁRODNÁ OBRODA
Szlovákiában jelenleg 11 bíró ellen folyik eljárás, de egyet sem ítéltek még el. Eddig egyetlen szlovák bíró esetében született elmarasztaló ítélet, 300 ezer koronás csúszópénz elfogadásáért, de erről is csehországi bíróság döntött.
Mi most a menő?
Tanulság: az ember gondolja meg, kivel ül le kávézni, milyen társaságba keveredik, és ott miket mond. Velem a minap az történt, hogy egy menő presszóban menő emberekkel találkoztam, akik nem hagytak futni, meghívtak egy kávéra. Pénz nem számít, legyintettek menő módon, és cigiből is bevásároltak.
Mindent szabad
Ha az első Öböl-háború volt az első – a CNN-nek tulajdoníthatóan – egyenes adásban közvetített háború, s ezzel új korszakot nyitott a nemzetközi konfliktusok történetében, akkor a mostani, második Öböl-háború arról lesz nevezetes, hogy semmi sem volt az, aminek látszott – pontosabban: láttatták.
Egy kérdés és egy válasz
Arthur Miller az iraki háború megkezdése előtt néhány nappal felolvasóestet tartott New Yorkban. Ennek során feltett egy drámaíróhoz illő kérdést: „Hogyan eshetett meg, hogy a világtörténelem egyik legvéresebb diktátora erkölcsi fölénybe került velünk szemben?”
ÚJSZÓ-TIPP
burgonya, Sama – 9,90 Sk/kg
Bell étolaj, Sama – 199 Sk/5 liter
baldói ásványvíz 1,5 l, Hypernova – 10,90 Sk
Zdravo teavaj, 125 g, Tesco – 13,90 Sk
Zdravo frisstej, 1l, Tesco – 16,50 Sk
Palmarin margarin, 250 g Jednota – 12,90 Sk
kézi szappanok 100 g, Jednota – 7,90 Sk
Dosia colon mosópor, 9 k
KEDVEZMÉNYES ÁRAK
ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS
SAMA bolthálózat, április 8-ig: burgonya 1 kg – 9,90 Sk, kivi, kg – 29,90 Sk. HYPERNOVA, április 8-ig: Jonagold alma 19,90 Sk/kg, salátauborka, kg – 39,90 Sk, korai burgonya, kg – 28,50 Sk, mazsola 250 g – 15,90 Sk.
Milyen rendeletek érvényesek nálunk?
Szlovákia tisztiorvosának rendelete értelmében azoknak, akik a SARS tüneteit észlelik magukon és a tünetek kialakulását megelőző 14 napon belül olyan országban jártak, ahol már azonosították a megbetegedéseket, kötelezően orvoshoz kell fordulniuk.