A Rákellenes Liga 1997-óta szervezi a nárciszok napját, s adományokkal egyre többen segítik a daganatos betegségekben szenvedőket. A nők életét keserítő mellrák ellen szállt hadba még 1992-ben az Avon Cosmetics társaság, szlovákiai kirendeltsége 1998-ban kapcsolódott a világméretű megmozdulásba.
Keresés
Mosoly ül az arcokra
Talán nincs gyerek, aki arra a kérdésre, hogy hívják azt a terméket, amely édesség és játék is egyben, nem vágná rá azonnal: „kindertojás”. – Az én korosztályomnak fogalma sem volt erről a meglepetéssel teli édességről.
Dicsérettel a szorongás ellen
Felelés jeligére: „A kislányom miatt írok, aki most hatodik osztályos, de nem tudja leküzdeni a lámpalázát, ha kihívják felelni, és szinte semmit nem tud elmondani a megtanult anyagból. Nem egyszer megtörtént, hogy idehaza kikérdeztem a leckét, amit nekem nagyon szépen felmondott, de az iskolában nem tudta elmondani és rossz jegyet kapott. Hogyan tudnék neki segíteni?”
Természetes folyamat
Kötődések jeligére: „7 éve vagyunk házasok, van egy ötéves fiunk és egy hároméves lányunk. Nagyon kiegyensúlyozott kapcsolatban élünk, férjemmel szinte mindent megbeszélünk. A kisfiam miatt írok, aki állandóan rajtam csüng, mindig puszilgat, gyakran a mellemet simogatja, szinte úgy néz rám, mint egy férfi. Az apjától fél, bár szereti őt, hiszen gyakran együtt játszanak. Normális-e ez, hogy ennyire kötődik hozzám a gyerekem?”
Aggodalomra nincs ok
Névvel és címmel ellátott levél a következőket tartalmazza: 1997 februárjában elestem, volt egy agyvérzésem, miután nagyon nagy és gondos orvosi beavatkozással megműtöttek a fővárosban. Két aranykezű orvos egy söntöt és egy műeret operált be a fejembe. 28 éves voltam akkor. Néha kissé fáj a fejem, de ettől függetlenül jól vagyok és dolgozom. Azt szeretném kérdezni, hogy a beültetett dolgok meddig lesznek nekem jók, mert előttem az élet, és aggódom a családomért? Nem kell-e ezeket a dolgokat cserélni?
Az intimtorna a megelőzést segíti
Családi Körben írtunk már a vizelettartási zavarról, amivel a felmérések szerint minden harmadik idős embernek kisebb-nagyobb gondja van. Mivel e kellemetlen tünetegyüttesre van segítség, nem szabad belenyugodni a kialakult helyzetbe. Sokat segíthet az intimtorna, ám előtte mindenképpen orvoshoz kell fordulni.
Ki a meteoroszenzitív?
Néhány éve még az orvosok is csak legyintettek, ha valaki az időjárás okozta panaszokkal fordult hozzájuk, de ma már elismerik, hogy az éghajlat és az időjárás hatással van az egészségi állapotra és a közérzetre. Az időjárás-érzékenység nem betegség, de kellemetlen állapot.
Rühatka
A rühatka (Sarcoptes scabiei) parányi bőrélősködő: a nőstény 0,3, a hím 0,2 mm – szabad szemmel csak porszemnek tűnik. Amilyen pici, olyan komoly kellemetlenségeket okoz: kínzó viszketés, a bőr elváltozásai, gennyesedése, különféle betegségekkel való felülfertőződés.
Érthető szülői szorongások
A szülők sokszor már az első osztály első szülői értekezletén, amikor megtudják, hogy az elsőben még nincs osztályzás, faggatni kezdik a tanító nénit, hogy akkor mondja meg, hogy a csillag, a törpe, a róka, a boszorkány, vagy a piros, a zöld, a kék és a fekete pont hányast jelent, hogy ők tájékozódn
Az iraki városok üzenete
Nagyböjtben a sivatagról elmélkedünk: a szent összeszedettség helyéről, Isten és a nagy önmegtartóztatók közelségéről. A pusztában vándoroltak a felszabadított izraeliták, Keresztelő János a pusztából jött, Jézus ott böjtölt negyven napig.