Pozsony. Az USA katonai repülőgépei az iraki háború során január vége óta eddig 452 alkalommal vették igénybe Szlovákia légterét, közúton pedig 24 transzport haladt át. Brit repülőgépek 49 alkalommal repültek át Szlovákia felett, ezek sebesült katonákat szállítottak.
Keresés
Bojkottált tanácskozás
Nyitra/Komárom. A nyitrai megyei közgyűlés tegnapi ülésén a képviselők jóváhagyták Král Katalin kinevezését a komáromi kórház élére. Ugyancsak kinevezték a vágsellyei és a lévai kórház igazgatóját; ezekben a városokban a február elején visszahívott vezetők kerültek ismét az intézmények élére.
Ellenzik a tandíjrendszer bevezetését
Pozsony. A diáktanács ellenzi a tandíjrendszer bevezetését a felsőoktatásban. Ezért arra kéri a képviselőket, hogy a felsőoktatási törvény módosító javaslatának parlamenti tárgyalásakor nemmel szavazzanak.
Tudják, mikor, de még nem mondják
London. Európának és Amerikának össze kell tartania, hiszen közös az értékrendjük, állapította meg tegnap Tony Blair és Mikuláš Dzurinda.
Bírság ötezer és ötmillió között
Jelenleg az utolsó simításokat végzik az új összeférhetetlenségi alkotmánytörvény-tervezeten, mely hamarosan a kormány, majd a parlament elé kerül. A polgári szervezetek képviselői meg vannak róla győződve, hogy ezúttal a képviselők elfogadják a normát, csak az kérdéses, milyet. A törvényről Emília Sičáková-Beblavával, a Transparency International Slovakia elnökével, a Megálljt az Összeférhetetlenségnek Szövetség tagjával beszélgettünk.
Horoszkop
Most gyorsan és pontosan véghez tudja vinni az elképzeléseit. A munkájában elismerésre vágyik, amit most végre meg is kaphat, és ez hozzájárul a boldogságához.
Elhatározza, hogy csak az előnyöket keresi majd a változásban, hamar rádöbben, hogy mit hogyan érdemes fogadni.
Lehetőségek vállalkozóknak
Munkalehetőségek belföldön
Munkaadók, cégek, vállalkozások figyelmébe: szolgáltatást ajánlunk. A céljaiknak megfelelő vezető, speciális, szak- és egyéb szakképesítés nélküli, betanított, segédmunkaerő, munkatársak ajánlása és keresése költségkímélő módon.
Csődöt jelent a német Grundig
Berlin. Csődöt jelentett tegnap a súlyosan eladósodott német Grundig szórakoztatóelektronikai gyártó, miután kudarcba fulladt a tervezett eladás. A múlt héten az utolsó lehetséges vásárló, a török Beko Elektronik konszern is elállt az 50 éve működő legendás vállalat vételi szándékától.
Peter Tóth tudni szeretné, ki fedte fel
Pozsony. Vizsgálni kezdte Peter Tóth ügyét a Legfőbb Ügyészég. Tóthot még a titkosszolgálat előző vezetője, Vladimír Mitro nevezte ki a kémelhárítás élére, de ez hamarosan kitudódott, bár a titkosszolgálat ilyen jellegű ügyei nem nyilvánosak.
Állítólag már halott az iraki diktátor
Dubaj. Egy jordániai napilap szerint a múlt hétfői amerikai bombázásokban meghalt Szaddám Huszein iraki elnök és a legfelsőbb iraki vezetés tagjainak a többsége Bagdadban. Az ad-Dusztúr azt írta, az amerikai légierő akkor mért csapást a bagdadi Manszúr negyedben lévő épületre, amikor ott az iraki vezetés ülésezett.