A visegrádi államfők ismét az együttműködés új formuláját keresték hétfői budapesti csúcstalálkozójukon, egyetértve abban, hogy a párbeszédnek az Európai Unión belüli közös regionális érdekek meghatározására, a gazdasági, infrast-rukturális és kulturális együttműködésre kell összpontosulnia – közölte a Gazeta Wyborcza.
Keresés
AFP
Brüsszel a jövőre csatlakozó országok esetében 40 olyan kérdéskört talált, amelynek kapcsán felhívja őket, hogy még májusi csatlakozásuk előtt hozzanak „azonnali és döntő” lépéseket megoldásukra. Csehország, Magyarország és Szlovákia négy-négy terület miatt kap figyelmeztetést – állítja az AFP francia hírügynökség.
Túl gazdagok és túl szegények
Többször írtam már olyan problémákról, amelyek az embereket közvetlenül érintik. Sajnos, nemhogy megoldódnának, hanem egyre szaporodnak, és egyre többen kerülnek kilátástalan helyzetbe. Nem bántó szándékkal írtam a levelemet, csak keserűségből, mert egyre nagyobb a szegénység ebben a demokráciában.
Zsidózni élvezet...
Végre nálunk is zsidóznak. Naivan azt hittem, hogy ez csak Magyarország kiváltsága, csak ott szokás és lehet nagyokat zsidózni, de nem, begyűrűzött hozzánk is, mindenben utol akarjuk érni szomszédainkat. Nálunk is lehet, és kell is, mert az az élet szója.
Végig kell csinálni
Helyszíni parancsnokok szerint a Chinook helikopter vasárnapi lelövése nem befolyásolja az amerikai katonai műveleteket Irakban. Az viszont tagadhatatlan, hogy a tizenhat amerikai katona halála óriási hatással van a közvéleményre, elsősorban Amerikában.
Torlaszok és szoros kapcsolatok
Prága. A két ország közvéleményét eléggé felkavarta, hogy az utóbbi hetekben úttorlaszok és különféle biztonsági rendszerek kiépítését kezdték meg a cseh–szlovák államhatár cseh oldalán.
Hol, mit vehetünk ezen a héten olcsóbban?
ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS
KAUFLAND, november 7-ig:
Narancs, kg 19,90 Sk
Sárgarépa, kg 6,50 Sk
Alma, kg 8,90 Sk
BILLA, november 9-ig:
Citrancs, kg 24,90 Sk
Paradicsom, kg 39,90 Sk
Kivi, db 4,90 Sk
CARREFOUR, november 16-ig:
Narancs, kg 37,90 Sk
Fehér szőlő, kg 52,90 Sk
HYPERNOVA, november 18-ig:
Mennyiért dolgoznak?
KŐMŰVESEK
Az építőiparban a béreket az egy órára számított teljesítmény alapján számítják ki, és függnek az elvégzett munka bonyolultságától is. Az ágazatban négy fizetési fokozat érvényes, a munkások szakképesítésétől függően.
1. osztály szakképesítés nélküli segédmunkás 77 Sk/óra
2.
Vigyázzunk a pénzünkre
Az építési munkák esetében a legtöbb vitát, a minőség mellett, az árak szokták kiváltani. Az egyes cégek árajánlata között hatalmas különbségek lehetnek, eligazodni így az egyes ajánlatok között egyáltalán nem könnyű feladat.
Ne döntsünk elhamarkodottan
A lakásépítés vagy felújítás esetében rengeteg olyan munka van, amit önerőből is el tudunk végezni, az igazán komoly feladatokat ellenben érdemes építőipari cégre vagy vállalkozóra bízni. Egyáltalán nem könnyű feladat azonban kiválasztani azt az igazit, aki a pénztárcánkhoz mérten és az igényeinknek megfelelően végzi el a munkát.