A Nagyszombatba települő Peugeot Citroen autógyár megépülését követően, egyre több autószerelő szakemberre lesz szükség a szomszédos megyékből is.
Keresés
Drogosnak született?
Fiatalság bolondság – tartja a mondás, nem minden alap nélkül, hiszen a kamasz évekre valóban nem az óvatos, megfontolt, józan életvitel a legjellemzőbb.
Az energia új formái
Jedlik Ányos Elektrotechnikai Ipari Középiskola meghívására tavaly év végén hat ország tizenhat pedagógusa és tanítványaik látogattak Érsekújvárba. A 2002-2003-as év Socrates-csoportjának a tagjai, akik iskoláikon egy uniós pályázat jóvoltából az energiák megújuló formáit tanulmányozzák.
Horoszkop
Ha tudatában van a változások szükségességének és végre is hajtja azokat, ez a tranzit nem sok vizet fog zavarni, ellenkező esetben váratlan változások állhatnak elő.
Jó időszak a társasági életre vagy kedvére való elfoglaltságokra. Jól érzi magát, barátságos, és szívesen megy emberek közé.
Gépkocsik vásárlása
Pozsony. Az év első 10 hónapjában Szlovákiában 52 798 új gépkocsit és kisebb haszonjárművet (3,5 tonnáig) regisztráltak a rendőrségen – jelentette az autóipari szövetség (ZAP).
A pozsonyi VW idei termelése
Pozsony. A Volkswagen Slovakia 2003 első 9 hónapjában összesen 130 milliárd korona értében állított elő gépkocsikat és alkatrészeket. Ez 2002 hasonló időszakához viszonyítva 69 százalékos növekedésnek számít.
Milliárdos pénzinjekcióval kezelik a bajt
Prága. A cseh kormány 3,4 milliárd koronás segítséget nyújt az eladósodott kórházaknak és 3 milliárd koronát pedig a betegbiztosítóknak – erről a három párti koalíció vezetői állapodtak meg kedden este Prágában, s a döntést a kormány tegnapi ülése véglegesítette.
Jövőre változik a lakástámogatás
Pozsony. A járási hivatalok jövő évi megszüntetése és az államigazgatási reform nem mindenkinek könnyíti meg az életét. Azok, akik az Állami Lakásfejlesztési Alaptól (ÁLA) kérnek kölcsönt, jövőre várhatóan többet utazhatnak majd a pénzük után.
Községek, ahol változott a magyarság részaránya
TILD, FELSŐKIRÁLYI
A Nyitrai járásban található Tild község egy hajszállal csúszott le a 20 százalékos nyelvhatárt elérő községek listájáról – a 2001-es népszámlálási adatok alapján a lakosság 19,9 százaléka, 57 fő vallja magát magyar nemzetiségűnek.
Magyarul tizeneggyel kevesebb településen
A 2001-es népszámlálási adatok alapján néggyel csökkent azon szlovákiai települések száma, ahol egy-egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot, tehát ahol a hivatalos érintkezésben is használható annak nyelve. A kulturális minisztérium ma terjeszti a kormány elé új listáját, amelyen a korábbi 512 helyett már csak 501 olyan település szerepel, ahol a magyarok számaránya meghaladja a 20 százalékot.