Jövőre változik a lakástámogatás

Pozsony. A járási hivatalok jövő évi megszüntetése és az államigazgatási reform nem mindenkinek könnyíti meg az életét. Azok, akik az Állami Lakásfejlesztési Alaptól (ÁLA) kérnek kölcsönt, jövőre várhatóan többet utazhatnak majd a pénzük után.

A kérvényezők mindeddig a járási hivatal illetékes osztályához fordulhattak a kérvényük benyújtásánál és az azt követő ügyintézésben. Januártól azonban megszűnnek a járási hivatalok, így megváltozik az ügyintézés is. Kása Zoltán, az ÁLA igazgatója szerint a kérvény benyújtásának pontos mechanizmusáról még tárgyalnak, ám ha a jelenlegi elképzelések válnak valóra, akkor a kérvényeket ugyan a jelenlegi járási központokban működő szakembereknél nyújthatjuk be, ám a további elbírálások miatt azonban már a megyei önkormányzat székhelyére kell utaznunk. Az ügyintézés így az önkormányzati reform céljaival ellentétben nem hogy közelebb, hanem még távolabb kerül a lakosságtól. Az alap máig, a tavalyi évvel ellentétben, még mindig nem merítette ki a költségvetését. Jelenleg mintegy 84 millió korona áll az alap rendelkezésére a kérvények kielégítésére. Kása szerint a kérvények benyújtása augusztust követően csökkent, ami az alap munkatársait is meglepte. Ennek köszönhetően az idén beérkező kérvények mindegyikét ki tudják elégíteni. A jövő évre az alap 3,1 milliárd koronás költségvetéssel számol. Kása szerint az idei évhez képest teljesen új költségvetést állítanak fel, amelyben előnyben részesítik majd a lakás vásárlását. Nem hanyagolják el azonban az előző években támogatott tevékenységeket, vagyis a fiatalok lakásépítését és a lakásfelújítást sem. Jövőre lényeges változások várhatók a támogatott lakások esetében is. Az eddigiekhez képest felemelték a támogatásra jogosult lakások alapterületét az eddigi 80 négyzetméterről 90 négyzetméterre. Ugyanilyen lényeges változás van azonban a családi házak esetében is, ahol bevezetik a gazdaságos és effektív családi ház fogalmát. Ezeknek az összterülete 140 négyzetméter, aminek legalább a 60 százalékának lakásterületnek kell lennie. Nem várható változás a támogatásra jogosultak bevételeit illetően, ahol az eddigi előírások maradnak érvényben. Változik azonban a bérlakások programja, ahol az egy négyzetméterre eső maximális ár 1,5-szerese az átlagos nominálbérnek. Kása Zoltán szerint jövőre kedvezményesebb támogatáshoz juthatnak a lakásközösségek a lakások felújításánál vagy a lakások hőszigetelésénél. ĺgy azoknak, akik most tervezik házuk hőszigetelését, mindenképp megéri kivárni a jövő évi támogatásokat. Az állam az alapon keresztül kíván segítséget nyújtani azoknak a fiataloknak is, akik a gyermekotthonokból kerülnek ki, és nincs biztosítva a lakhatásuk. Számukra a lakás vagy ház vásárlásánál a beszerzési ár 100 %-ára nyújtanak kölcsönt. Nekik is teljesíteniük kell azonban az általános feltételeket, vagyis az ehhez szükséges jövedelmi határokat és a kezesek bebiztosítását. A kölcsönt nekik is 30 éven belül kell visszafizetniük. Az alap támogatja azoknak a bérlakásoknak az építését is, amelyek azokban a városokban épülnek, ahová új befektető érkezik. Kedvező esetben számukra 30 százalékos dotációt és 70 százalékos kölcsönt nyújtanak majd. A kérvényező ez esetben a falu vagy a város lehet. Az ÁLA ezekre a kölcsönökre 1-1,1 %-os kamatot javasol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?