Jedlik Ányos Elektrotechnikai Ipari Középiskola meghívására tavaly év végén hat ország tizenhat pedagógusa és tanítványaik látogattak Érsekújvárba. A 2002-2003-as év Socrates-csoportjának a tagjai, akik iskoláikon egy uniós pályázat jóvoltából az energiák megújuló formáit tanulmányozzák.
Az energia új formái
A DRÁGÁBB OLYKOR KIFIZETŐDŐBB
„Hihetetlenül kiváltságos helyzetben vagyunk, a nyolc természetes energiaforrás közül a legtöbbet Érsekújvárban is birtokoljuk. Csak hát a felhasználásukkal vannak gondok. A nap-, a szél-, a víz, a biomassza – ezen belül is a biogázok felhasználása – eleinte ugyan költségesnek bizonyulhat, de a drága nemegyszer hosszú távon kifizetődőbb, mint az olcsóbb energiaforrások. A mi diákjaink már azon törik a fejüket, hogyan lehetne az említett, természetes energiaforrásokat a lehető leghatékonyabb módon kihasználni mindennapi életünk során. Az uniós támogatású tervezet által lehetővé vált, hogy
TANULJUNK EGYMÁSTÓL,
és megismerjük a német, portugál, norvég, olasz, francia és belga középiskolák munkáját. Együttműködésünk a csatlakozást követően természetessé és mindennapossá válhat” – jegyezte meg a szerdai internetes konferencia kapcsán Stefan Švarc, az iskola igazgatóhelyettese.
A szél, nap, bio-, és geotermikus energia felhasználásának lehetőségeit 2001 óta kutatják az iskolában.
TÁVOLSÁGOK ÉS NYELVI AKADÁLYOK NÉLKÜL
Az ipari iskola egyik tantermében angol nyelven prezentációk egész sora hangzott el. Bemutatásra kerültek azon városok, ahol olyan iskolák találhatók, melyekkel az érsekújvári diákok már felvették a kapcsolatot. Ezek közé tartozik Frankfurt, Marseill, Bonbal, Portinico, Stavanger. Egy másik teremben az eddigi termékeket, többek között a diákok által készített és becsületesen tesztelt, napenergia-gyűjtőket is közszemlére tették a diákok. A számítógépes teremben ülők pedig élénken „diskuráltak” angol nyelven a távoli, mára barátokká lett társaikkal.
KÖNNYŰ A TÉMAVÁLASZTÁS
A fiúk elárulták, nem nehéz témára lelni, majd pedig barátságot kötni olyan kortársaikkal, akiknek az érdeklődési köre megegyezik az övékével. A világ hat iskolájában ugyanis mindenütt a természetes energiaforrások lehető leghatékonyabb kihasználásával kapcsolatos munkákon dolgoznak.
Jövő év áprilisában 25 tanuló utazik majd az érsekújvári ipariból arra a párizsi értekezletre, melyen több mint 150 diák vesz majd részt a tervezetbe bekapcsolódó iskolákból.
HOBBIBÓL KĺSÉRLETEZNEK
Az internetezők közt voltak olyan diákok is, akik a tudománynak és technikának elkötelezett amatőr fiatalok, Kassán rendezett országos megmérettetésén, az AMAVET-en is részt vettek. A Jedlik Ányosról elnevezett szakközépiskolában Varga Pétertől és Bálint Zoltántól, 4. D erősáramos diákoktól megtudtuk, ezúttal egy tömör motorú, illetve egy rövidre zárt, aszinkronmotor tulajdonságait hasonlították össze. A versenyen iskolatársaik, Dávid Lukáč és Miroslav Vadkerti, ugyancsak érettségi előtt álló diákok is részt vettek. „A mi munkánkban egyfajta újításról és más, korszerűbb lehetőségek felkutatásáról van szó. A vasból készült, többek között a szivattyúkban is használt motor más anyagokból, esetleg rézből is történő elkészítésével talán elérhetjük, hogy még hatékonyabban működhessen. A két motor működése közti különbséget grafikonon szemléltet-tük” – avattak be tanulmányaikba, egyben hobbijukba Péter és Zoltán.
A fiúk elárulták, hogy a kassai országos versenyen magyar, spanyol, belga és mexikói diákok munkáival ismerkedtek. Tetszésüket leginkább a mexikói kortársaik felfedezése nyerte el, akik vakok számára készítettek háromdimenziós „felfogású”, közlekedésüket és tájékozódásukat könynyítő berendezést.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.