Lipótvár. Ma folytatódik a lipótvári fegyházban a dunaszerdahelyi Pápay-klán lemészárlásának megszervezésével gyanúsított három férfi pere. Szeptemberben az egyik vádlott, S. Árpád ügyvédjének betegsége miatt kellett elnapolni a tárgyalást. A vádirat többezer oldalas, 120, köztük nyolc védett tanú vár meghallgatásra.
Keresés
Slota magyar pénzen ébresztené nemzetét
Budapest/Pozsony. A már több mint ötmilliárd forintos (hozzávetőleg 840 millió koronás) lottófőnyereményről már Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezére is nyilatkozott.
Sevardnadze lemondott
Tbiliszi. Nino Burdzsanadze, a parlament eddigi elnöke vette át az államfői teendőket, miután tegnap este lemondott Grúzia elnöki tisztjéről Eduard Sevardnadze. A megbuktatott államfő kijelentette, nem távozik az országból. Grúziában 45 napon belül elnökválasztást tartanak.
Negyedmilliárd éve aszteroida ütközött a Földnek
Legújabb kutatások szerint a 66 millió évvel a dinoszauruszokat kipusztító meteorit becsapódása előtt jóval pusztítóbb ütközést vészelt át a földi élővilág. A 251 millió évvel ezelőtt történt katasztrófa teljesen eltörölte az életet a Föld színéről.
Elkészült Bush óriásbombája
Florida államban végrehajtották az utolsó kísérletet a "százszorszép-nyeső" továbbfejlesztett változatával, amely. bár hagyományos töltettel rendelkezik, hatásában felér egy kisebb nukleáris fegyverrel.
OROSZ LAPOK
Az isztambuli merényletek az Irakban zajló amerikai hadműveletek következményei – értékelte a törökországi eseményeket az orosz sajtó.
Dzurinda partizánjai
Egyetlen posztkommunista országnak sem élénkebb a politikai élete Szlovákiáénál, állítja a mértékadó svájci Neuer Zürcher Zeitung Mikuláš Dzurinda négypárti kormányt vezet, s most még saját pártjában is partizánokkal kell csatáznia.
Magyar áldozat
Eddig nagyon, de nagyon távolinak tűnt az iraki háború, de sajnos elérhető közelségbe került, itt toporog Győr város határainál. Már nekünk is van halottunk Irakban.
Volt, persze hogy volt kockázat abban, amikor a győri Révai Miklós Gimnázium egykori diákja útlevéllel és iraki vízummal a kezében nekivágott a világnak.
Proszit!
Rövidke újsághír: rosszabbul élünk, havonta romlik a helyzet. Tudjuk, a saját bőrünkön érezzük, ha meg valaki nem érezné, olvasson, a sajtóban erről szólnak szinte naponta statisztikai adatok, kommentárok, jegyzetek, elemzések tucatjai, legfeljebb a számok változnak, tömeges méretekben általában lefelé.
Az MKP esete a vagyonosodással
Ez az emelés lesz a végső, mondták a héten az illetékesek. Nem árultak zsákbamacskát, már két éve tudjuk, hogy ez így lesz, csak éppen kellemetlen kalkulálni a havi újabb háromszáz és ezer koronás többletköltséggel.