Slota magyar pénzen ébresztené nemzetét

Budapest/Pozsony. A már több mint ötmilliárd forintos (hozzávetőleg 840 millió koronás) lottófőnyereményről már Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezére is nyilatkozott.

Budapest/Pozsony. A már több mint ötmilliárd forintos (hozzávetőleg 840 millió koronás) lottófőnyereményről már Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezére is nyilatkozott. Ő a nyeremény felét a magyarországi szlovákságnak adná, amely szerinte néhány évtizede még 400 ezer fős volt, ma azonban alig akad Magyarországon 30-40 ezer ember, aki úgy-ahogy beszél szlovákul. A nyeremény másik felét az SNS kapná, mégpedig nemzetébresztésre, a magyar forintmilliárdokból hatékonyabban győzködhetné a szlovákokat a nemzeti érdekek fontosságáról. A párt azonban hiába várja a milliókat, Slota természetesen nem jár át lottózni. „Nem vagyok Csáky. Jó tíz éve nem voltam Magyarországon” – mondta a TASR-hírügynökségnek. A kommunista párt egyik képviselője a Szlovák Nemzeti Színház befejezésére költené a magyar milliárdokat. „A pénzt kultúrára, az oktatásügyre és a pártra költeném” – jelentette ki Karol Ondriaš, a KSS képviselője, aki most először adott fel szelvényt. Tomáš Galbavý (SDKÚ) még csak készül erre, és valamelyik MKP-képviselőt szeretné megkérni, hogy adja fel számait. (t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?