Párkány. Vladimír Karvaj, a Szlovák Vöröskereszt alelnöke a szervezet legmagasabb kitüntetését adta át az esztergomi tűzoltóság két tisztjének, Molnár Pálnak és Hoffmann Istvánnak.
Keresés
Ma Brüsszelben aláírják a megállapodást
Pozsony. Eduard Kukan szlovák és Kovács László magyar külügyminiszter Brüsszelben ma aláírja a kedvezménytörvény szlovákiai végrehajtásáról rendelkező szlovák– magyar kormányközi megállapodást. Az egyezménytervezetet tegnap rendkívüli ülésén egyhangúlag hagyta jóvá a pozsonyi kabinet.
Időszerű kerti teendők
Most rendeljük meg a hagymákat és a virágmagvakat. Gondoljunk azokra a növényekre, amelyeket már tél közepén el kell ültetnünk. A karácsonyra vagy újévre hajtatott hagymákat rendszeresen ellenőrizzük, nehogy kiszáradjanak. A megfelelő időben pedig helyezzük őket fényre és melegre.
A virágok királynője
Kínában a krizantémot a virágok királynőjeként tisztelték, és a tél feletti győzelem jelképeként is számon tartották. Bár a krizantémdugványt a tavasszal kihajtó új hajtásokból vágjuk, annak előkészítése mostani, késő őszi időszakban történik.
A takácsatkák ideje
A fűtési idény beköszöntével szobanövényeinken előbb, vagy utóbb megjelennek a takácsatkák. Az állatok olyan aprók, hogy szabad szemmel alig látszanak. Annál feltűnőbb károkat okoznak a dísznövényeken. Szívogatásukat a levelek színén apó fehéres, ezüstös foltok jelzik.
Kerüljük a citrusfélék meleg teleltetését
A nedves szubtrópus örökzöld növényei, a citrom, a narancs, a mandarin és a citrancs Dél-Ázsiából kerültek Közép-Európába. Elődeink először a főúri kastélyok télikertjeiben csodálhatták meg, üvegházakban vagy nagyobb, télen is fűtött ültetvényekben a 17–18. századfordulójától termesztik.
Élősködik és gyógyít: a fagyöngy
A fagyöngy decemberben a karácsonyi asztal ünnepi dísze, de egyben a lombos fák, esetenként a fenyők parazitája, élősködője is.
Martinek János öngyilkossági kísérlete
A '88-as olimpia kétszeres bajnoka, a '96-os atlantai játékok egyéni bronzérmese, Martinek János öngyilkossági kísérletet követett el az olaszországi Cataniában. A 38 éves öttusázó állapota kritikus.
Martinek János néhány napja utazott el az olaszországi Cataniába, a Katonai Világjátékokra.
Levágta férje nemiszervét egy SMS miatt
Egy Fülöp-szigeteki nő levágta alvó férje nemi szervét, mert egy másik nőtől származó SMS-t talált telefonján. Az orvosok sikeresen visszaoperálták a testrészt.
A manilai feleség azonnal kórházba szállította súlyosan vérző férjrét, de a házilagosan amputált hímtagot otthon felejtette.
Csalódott halálraítélt Texasban
Már elfogyasztotta utolsó vacsoráját egy halálraítélt, amikor leállították a kivégzési procedúrát.