A Billboard magazin száz dalt rangsoroló kislemezlistájának első két helyén OutKast-felvételek állnak. Az egyiket a duó egyik tagja, Big Boi a másikat társa, Andre 3000 jegyzi előadóként.
Keresés
Justin, a pop új királya
Idén a nemzetközi zenei életben úton-útfélen Justin Timberlake sikereiről lehetett hallani, szólólemezéről ódákat zengtek a kritikusok, és mindig jutott neki legalább egy-két díj a legfontosabb díjkiosztókon. A New Musical Express szerint ő az év legvagányabb előadója, akiről még sokat fogunk hallani a következő években. Az *NSync vezéregyénisége tehát szólóban is megalapozta a hírnevét, ő 2003 egyik nagy sztárja, s ha minden jól megy, csillaga még évekig ragyoghat.
FIGYELŐ
Az olasz alkotmány és az információs pluralizmus elveivel összeegyeztethetetlennek ítélte az elektronikus médiát szabályozó új törvényt Carlo Azeglio Ciampi államfő, s visszaküldte a törvényhozásnak. Az ellenzék szerint Silvio Berlusconi kormányfő Mediaset médiabirodalmának kedvez a médiatörvény.
TALLÓZÓ
MAGYAR SZÓ
Egyik nap közelinek, másik napon már távolinak tűnhet a kettős állampolgárság elérése – írja keddi kommentárjában az újvidéki Magyar Szó.
Figyeljenek ránk is!
A nagy uniós rohanásban eltiporjuk az 50 és 60 év közötti embereket! Például a két személyre szóló létminimum 5800 korona, s ez engem is érint. Üresen korgó gyomorral sem tudom megemészteni. Ebben a nyomorult rendszerben is munkaviszonyban vagyok. 54 évesen minimálbérért dolgozom.
Ötvenöt év múltán
1948. december 15. igen jelentős dátum a szlovákiai magyar sajtó szempontjából. Ezen a napon jelent meg az Új Szó első száma. Hogy milyen szerepe volt az Új Szónak a szlovákiai magyarság életében, ezt szeretném kifejteni pár sorban. A II. világháború a magyarság szempontjából tragikusan végződött.
Sztárszakma és álommeló
Ádvent, karácsony, szeretet – ó igen, de ezt inkább hagynám a fenébe, több okból is. Először is azért, mert errefelé nincs igazán minek örülni, ha csak azt nem számítjuk, hogy a vasút és az SAD januártól nem szüntet meg további járatokat, hurrá! Igaz, már nem is nagyon lenne mit.
Mire jó a népszavazás?
Megvan a népszavazáshoz szükséges 350 ezer aláírás, sőt jó 90 ezerrel még túl is teljesítették, jelentette be tegnapelőtt Ivan Saktor.
A jelkép bukása
Az arabok valószínűleg szívesen költöttek volna legendákat az amerikai megszállókat fantomként követő, őket állandóan stresszben tartó Szaddám Huszeinről. Vagy gyászolták volna őszintén. ĺgy azonban csak állnak – zavarodottan.
Hol, mit vehetünk ezen a héten olcsóbban?
ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS
KAUFLAND, december 19-ig:
Ananász, db 39,50 Sk
Banán, kg 24,90 Sk
Burgonya, kg 10,90 Sk
HYPERNOVA, december 31-ig:
Jonagold alma, kg 19,90 Sk
Salátauborka, kg 59,90 Sk
Savanyú káposzta, kg 9,90 Sk
SAMA, december 19–31 között:
Ananász, db 29,90 Sk
BILLA, december 31