Heteken belül hozzáférhetővé válnak az EU strukturális alapjai, miközben egy ideig még az előcsatlakozási alapokból is lehet meríteni. Erről a helyzetről Slovák Gyulával, az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium régiófejlesztési ügynökségének vezérigazgatójával beszélgettünk.
Keresés
Ami az osztályzat mögött van
Mindenki tudta már eddig is, hogy az osztályzatok nem igazán objektívek. Az, hogy egy kétes osztályzat merre dől el, a szóbeli vizsgák esetén több olyan tényezőtől is függhet, aminek valójában nem lenne szabad szerephez jutnia az értékelésben.
Advent 2003 Európában
„Az uniós csatlakozás után csak akkor lesz létjogosultsága iskolánknak is, ha piacképes, eladható tudást közvetít, s ha álljuk a versenyt a hasonló kategóriájú szakközépiskolákkal is. Épp ezért veszünk részt több nemzetközi oktatási programban is” – kezdi a beszélgetést Varga Péter, az iskola igazgató-helyettese.
Magyar nyelv tantárgyi konferencia
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által létrehozott Comenius Pedagógiai Intézet kezdeményezésére múlt héten Dunaszerdahelyen sor került a Magyar nyelv és irodalom tantárgyi konferenciára.
Ne bízza a véletlenre!
Ey kicsit még ugyan odább van az első osztályos gyermekek beiratkozása, ám kiváltképp a nyelvi határom fekvő települések magyar tannyelvű iskoláinak pedagógusai érthető módon nem bízzák a véletlenre a beiratkozási programot.
Horoszkop
Mindent megtett, hogy a lehető legjobb fényben ítéljék meg. Valamiről azonban el kell gondolkodnia. Ha megfelel mások elvárásainak, az mennyire fedi az Ön egyéniségét?
Levertnek és szomorkásnak érzi magát.
Csehország már szállít Bagdadnak
Prága. A cseh Mars Jevícko cég közel 6000 golyóálló mellényt szállít Irakba, összesen 2,7 millió dollár értékben. „Ez az első cég, amelyikről biztosan tudjuk, hogy bejutott Irak piacára” – nyilatkozta Cyril Svoboda cseh külügyminiszter.
Török segítséggel iraki megrendelések
Pozsony. A szlovákiai építőipari cégeknek reális az esélyük arra, hogy török cégek révén részt vehetnek az iraki helyreállítási munkálatokban – többek között ez is Rudolf Schuster államfő törökországi látogatásának eredménye.
Pénteken már dönthetnek?
Budapest. Az OTP Bank tegnap kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be az Albán Takarékpénztár (ATP) 100%-os állami tulajdonú részvénycsomagjának megvásárlására.
Az állam segítsége kell
Pozsony. Januárban eldőlhet, hogy Szlovákiában vagy Lengyelországban építi meg közép-európai gyárát a Hyundai autógyár. Pavol Rusko gazdasági miniszter a tegnapi kormányülésen közölte, a dél-koreaiak e hónap végéig pontosítják, hogy milyen állami segítséget várnak el a Szlovákiától.