Tbiliszi. Szinte még el sem hervadhattak a „rózsás forradalom” tüntetőinek virágai Eduard Sevardnadze elnök megbuktatása óta, máris az urnákhoz járulhatnak a grúzok, hogy utódját megválaszszák.
Keresés
Törölt légi járatok
London/Párizs. Törölték a British Airways (BA) tegnap délutáni washingtoni járatát is, amely már előző nap sem szállhatott fel.
A világ legnagyobb amerikai külképviselete
Washington/Bagdad.
Radikális német haderőreform
Berlin. Történetének legradikálisabb átalakítása előtt áll a német hadsereg. A mélyreható reformok és a szigorú takarékossági intézkedések arra kényszerítették Wolfgang Schneiderhahnt, a Bundeswehr főfelügyelőjét, hogy hosszú távú tervet dolgozzon ki.
Elmozdulás, ha kicsi is
Washington/Teherán. George Bush amerikai elnök szerint a bámi földrengés után Iránnak nyújtott segély nem jelenti a viszony megváltozását. Előzőleg, szerdán Washingtonban bejelentették az Irán elleni amerikai pénzügyi szankciók kilencven napos átmeneti feloldását, hogy megkönnyítsék az amerikai segélyek eljutását a muzulmán országba.
Zajac nem térne vissza az egészségügybe
Pozsony. Megbízatásának leteltével már nem kíván visszatérni az egészségügybe Rudolf Zajac. A szakminiszter sem orvosként, sem egyetemi oktatóként nem dolgozna már szívesen, de még az egészségüggyel kapcsolatos vállalkozásba sem szállna be. Legszívesebb utazna és nyelveket tanulna, de szívesen írna publicisztikát is.
Felgyorsulhat a büntetőeljárás
Pozsony. Daniel Lipšic szerint a pénzügyi szolgáltatókkal kapcsolatban folyó eljárások felgyorsulhatnak, ugyanis a büntető törvénykönyv módosítása lehetővé tette, hogy a jövőben olyan esetekben, ahol egy-egy ügyben nagyszámú sértett van, esetleg egy konkrét megbízott képviselje őket.
Hetvenéves a köztársasági elnök
Pozsony. Rudolf Schuster holnap ünnepli hetvenedik születésnapját. Az államfő nem szereti a nagy mulatságokat, ezért a kerek évfordulót családjával otthon akarja tölteni.
Osztrák tandíj csak szeptembertől
Pozsony. A korábbi híresztelésekkel ellentétben szlovákiai hallgatók csak 2004 őszétől fizetnek az osztrák egyetemeken. Egy szemeszter egységesen 363 euróba kerül majd. Nyugati szomszédunknál a becslések szerint mintegy 1800 szlovákiai fiatal tanul. (TASR)
Egyre több hivatásos katona
Pozsony. A szlovák hadsereget 2004 végére 82 százalékos arányban szeretnék hivatásossá tenni, ehhez még idén háromezer profi katonát kellene felvenni. A reformok miatt több mint 1650 egyenruhást, főleg tiszteket és altiszteket, valamint közel 3000 polgári alkalmazottat kívánnak elbocsátani.