Budapest. Bebizonyosodott, hogy Magyarországon valóban szivacsos agyvelősorvadásban halt meg november elején egy beteg a szikszói kórházban.
Keresés
Anna Lindh gyilkosa beismerte tettét
Stockholm. Beismerte bűnét Anna Lindh svéd külügyminiszter feltételezett gyilkosa. Mijailo Mijailovics ügyvédje, Peter Althin tegnap közölte: védence az előző napi kihallgatáson rendőrök és ügyészek előtt bevallotta, hogy ő szúrta meg késsel a külügyminiszter aszszonyt szeptember 10-én egy stockholmi áruházban.
Néhány gyógyszer még olcsóbb áron
Pozsony. Habár már január elsejétől 19 százalékosra emelkedett a gyógyszerek áfakulcsa, ennek hatása csak a közeli napokban mutatkozik meg teljesen. A patikák egyelőre a régi készleteikből szolgálják ki a betegeket.
Kisebb közlekedési káosz a sok hó miatt
Pozsony. Kisebb közlekedési káoszt okozott az ország nyugati részén a hét első felében lehullott hó. Tegnap a fővárosiak ismét havazásra ébredtek, már reggel óriási dugók alakultak ki mindenhol, az átlagosnál sokkal több koccanásos baleset történt.
Belehalt halottnak nyilvánításába egy német nő
Halottnak nyilvánított egy mentőorvos a németországi Bonnban egy még élő nőt, aki emiatt ellátatlan maradt, és - talán ezért - végül valóban meg is halt egy klinikán.
Járókelők találtak rá vasárnap a Rajna folyó partján a 63 éves mozdulatlan nőre - közölte kedden a bonni ügyészség.
Felfedezték a Flash Air gép második fekete dobozát
Jelet hallottak a kutatók szerdán késő délután az egyiptomi Flash Airlines légitársaság tengerbe zuhant repülőgépének második fekete dobozától is, de - az elsőhöz hasonlóan - túl nagy mélységből ahhoz, hogy hamar felszínre lehetne hozni.
Claudia férjhez megy, Stahl Judit gyermeknek ad életet
A nagy Ő hölgykoszorújából jól ismert Eszter, aki foglalkozását tekintve jósnő, tarottkártya segítségével bepillantott magyar sztárok életébe.
Hernádi Judit művésznő ebben az évben időnként magányosnak fogja magát érezni, azonban egy kedves fiatalember a segítségére siet.
Újabb támadás az erőszakos játékok ellen
Tovább folyik a harc az erőszakos játékok ellen tiltakozók, valamint a játékok kiadói és fejlesztői között. A legújabb terv Kalifornia államban sújtaná a kereskedőket, akiknek a gyermekek szemmagassága felett kellene elhelyezniük a veszélyes játékokat.
Az Airbus lekörözte a Boeinget
A katonai részlegével együtt a világ legnagyobb repülőgépgyártó cége, az amerikai Boeing 2003-ban kevesebb utasszállító gépet értékesített, mint európai riválisa, az Airbus. Erre a korábbi években nem volt példa.
Ecclestone elviszi az F1-et Európából
Bernie Ecclestone a Max című magazinnak adott interjújában úgy fogalmazott, a Forma-1-nek új piacokra kell betörnie. Az európai futamok veszélyben. Könnyen lehet, hogy néhány év múlva búcsút inthetünk szeretett sporteseményünknek, a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak.