Anna Lindh gyilkosa beismerte tettét

Stockholm. Beismerte bűnét Anna Lindh svéd külügyminiszter feltételezett gyilkosa. Mijailo Mijailovics ügyvédje, Peter Althin tegnap közölte: védence az előző napi kihallgatáson rendőrök és ügyészek előtt bevallotta, hogy ő szúrta meg késsel a külügyminiszter aszszonyt szeptember 10-én egy stockholmi áruházban.

Stockholm. Beismerte bűnét Anna Lindh svéd külügyminiszter feltételezett gyilkosa. Mijailo Mijailovics ügyvédje, Peter Althin tegnap közölte: védence az előző napi kihallgatáson rendőrök és ügyészek előtt bevallotta, hogy ő szúrta meg késsel a külügyminiszter aszszonyt szeptember 10-én egy stockholmi áruházban. Anna Lindh másnap belehalt sérüléseibe. Agneta Blidberg főügyésznő úgy vélte, hogy a szerb származású Mijailovics vallomása néhány nappal lerövidítheti a bírósági tárgyalást. (Korábban egyhetes tárgyalással számoltak.) A 25 éves Mijailovics ellen már január 12-én vádat emelhetnek, és a tárgyalás egy héttel később (január 19-én) megkezdődhet – mondta Blidberg, de megjegyezte: a startot késleltetheti, ha a bíróság elrendeli Mijailovics előzetes elmegyógyászi vizsgálatát. A svéd sajtó szerint a fiatalembert öt nappal a gyilkosság előtt bocsátották el elmegyógyászati kezelésről. A dráma napján és néhány nappal utána állítólag ismét felvételét kérte egy sürgősségi klinikán, de helyhiány miatt elutasították. A lapok tudni vélték, hogy Mijailovics rögeszmésen gyűlölte a hírességeket, különösen a közkedvelt Lindhet. Mijailovics szeptember 24 óta van őrizetben. Korábban már volt büntetve (tettlegességért, tiltott fegyverviselésért és halálos fenyegetésekért), még saját apját is megszúrta egy konyhakéssel. Blidberg december közepén jelezte: a gyilkossághoz használt késről és a tetthelyen hagyott nadrágról vett DNS-minták elemzése megalapozza az emberölés gyanúját. Mijailovicsra életfogytiglani fegyház várhat. A dráma mélyen megrázta a svéd társadalmat, felidézve Olof Palme miniszterelnök 1986-os meggyilkolását. Palme is testőrök nélkül járt nyilvános helyen, akárcsak Lindh. A Palme-gyilkosság mindmáig felderítetlen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?