Pozsony. A szlovák fegyveres erők számára kulcsfontosságú az idei év, jelentette ki tegnap Mikuláš Dzurinda a hadsereg vezérkari ülésén. A miniszterelnök szerint közös célunk, hogy az ország modern, professzionális és jól kiképzett hadsereggel rendelkezzen.
Keresés
Nemzetközi izolációban a litván elnök
Pozsony. Rudolf Schuster olasz kollégájához hasonlóan a litvániai államfő leváltását kezdeményező eljárás miatt halasztotta el útját a balti államba, állítják egyes litván lapok.
Nem nálunk áll bíróság elé
München. Németország nem adja ki Szlovákiának Ladislav Nižňanskýt, döntött tegnap az illetékes bajor bíróság.
Konfliktusforrás a pénz
Pozsony. A pénzügyi lehetőségek meghatározása hamarosan újabb konfliktusforrás lehet az Európai Unióban. Eduard Kukan külügyminiszter szerint az alkotmányos szerződésről folytatott nehézkes vita után nem valószínű, hogy az EU költségvetésében az érintettek zökkenőmentesen megállapodnak.
Hónap végi váltás Irakban
Pozsony. Az Iraki Szabadság hadművelet megkezdése óta első alkalommal cserélődnek a szlovákiai katonák Irakban. A jelenleg ott tartózkodó 82 fős utászalakulat tagjai közül harmincöten térnek haza, negyvenheten továbbra is Irakban maradnak. Hozzájuk január végén hatvankét katona csatlakozik.
Áprilisig hurcolkodnak
Pozsony. A járási és a munkaügyi hivatalok megszüntetése nyomán február elsejével 1400 személy veszíti el a munkahelyét.
Kötelezően választható
Pozsony. Kötelezően választható tantárgy lesz a hittan – egyezett bele tegnap a parlament azzal, hogy elfogadta a Szentszékkel kötendő, a katolikus nevelésről szóló nemzetközi szer-ződést. A képviselők rábólintottak a tizenegy regisztrált egyházzal aláírandó tükörszerződés tervezetére is.
Idén már nincs javulás
Pozsony. Szlovákiában decemberben 452 224 munkanélkülit tartottak számon, 32 ezerrel többet, mint egy hónappal korábban. Az azonnal munkába állítható állástalanok aránya 2003 végén 15,56 százalékra rúgott, ez 1,37 százalékponttal több a novemberi mutatóhoz viszonyítva – jelentette a munkaügyi minisztérium.
Mártír akar lenni Schuster elnök?
Pozsony. Rudolf Schuster mártír akar lenni – elemzők ezt a magyarázatot sem zárják ki, amikor arra keresik a választ, államfőnk miért nem árulja el végre, indul-e az elnökválasztáson.
Vajon mekkorát tudnak ugrani a feketék?
A gyerek kosárlabdacsapatában van egy játékos, nevezzük Timothynak! Vékony, magas, higanymozgású fiú. Mindenkinél magasabbra tud ugrani, a meccseken szórja a pontokat. Az anyja csendben ül, aztán mosolyogva kasszírozza a gratulációkat.