Mártír akar lenni Schuster elnök?

Pozsony. Rudolf Schuster mártír akar lenni – elemzők ezt a magyarázatot sem zárják ki, amikor arra keresik a választ, államfőnk miért nem árulja el végre, indul-e az elnökválasztáson.

Egyesek szerint az elnökjelölési petíciós ívekről szándékosan maradt le Schuster beleegyezése.

Az államfőjelöltekről szóló javaslatoknak tartalmazniuk kell az illetők írásos beleegyezését, és ha függetlenről van szó, 15 ezer támogató aláírást kell mellékelni. „A javaslatnak egyidejűleg kell megfelelnie az államfőválasztásról és a petíciós jogról szóló törvénynek. Ez utóbbi kimondja, hogy az íveket aláíróknak tisztában kell lenniük azzal, mit támogatnak, és ezt a nyomtatványon is fel kell tüntetni” – magyarázta lapunknak Vladimír Pirošík jogász. Schuster néhány napja leszögezte: még nem döntötte el, hogy indul-e, nem adta beleegyezését a jelöléséhez; így az aláírók legfeljebb csak felszólíthatják őt arra, hogy pályázza meg újból az elnöki széket. Ahhoz azonban nem kell petíciós akció. Ha összegyűlik is a megfelelő számú aláírás, egyidejűleg nem lesz érvényes, hogy a jelölést vállaló személyt 15 ezren támogatják, mert az aláírás pillanatában Schuster még nem volt jelölt. A meghatározott célból összegyűjtött aláírásokat pedig nem lehet más dologra felhasználni, utólag nem lehet pontosítani, a polgárok mit szorgalmaznak. Pirošík furcsállja, hogy államfőnk tanácsadói figyelmen kívül hagyják a jogi megkötéseket, esetleg máshogyan – független jogászok szerint helytelenül – értelmezik a törvényt. Nem kizárt, hogy szándékos figyelmetlenségről van szó. „Schuster titokzatossága, a szűkös januári határidő látványos bírálata, a populista megnyilvánulások és a petíciós akció körüli káosz alátámasztja azt az elméletet, hogy az államfő mártírszerepre vágyik. Ha jogilag nem lesz rendben a jelölése, a házelnök valószínűleg visszautasítja. Schuster látványosan tiltakozni fog, jogsértést emleget, majd feláldozza magát, miközben populizmusával az idő előtti választásokat segíti elő. De nem akarok találgatni” – tette hozzá Pirošík. A megbízatási időszak lerövidítését főleg a Smer szorgalmazza, és Robert Fico többször védelmébe vette Rudolf Schustert. Államfőnk tegnap nem volt hajlandó nyilatkozni a petíciós akcióról. Szóvivője, Ján Füle pedig nem tudta megmondani, főnöke odaadta-e írásos beleegyezését az aláírásgyűjtőknek. „Nem voltam ott” – tette hozzá Füle. Tibor Laznička, a petíciós bizottság tagja állítja: még nem találkoztak az elnökkel. Egyszer megpróbált bejutni hozzá, ám Schuster nem fogadta, úgyhogy az államfő személyesen semmilyen beleegyezést nem adhatott át neki. (sza)

Kukan a legesélyesebb államfőjelölt

Pozsony. Továbbra is Eduard Kukan a legesélyesebb államfőjelölt: a polgárok csaknem negyede őrá szavazna, ha most tartanák a választásokat. A statisztikai hivatal felmérése szerint a második legnépszerűbb jelölt Vladimír Mečiar 17,4, a harmadik pedig Rudolf Schuster 16,7 százalékkal. Őket Ivan Gašparovič (12,7), František Mikloško (7,3), Ľubo Roman (6,7), Milan Čič (3,1) és Martin Bútora (2,8) követi. A megkérdezettek 0,9 százaléka Robert Ficóra adná a voksát, a borbarát Milan Fogašra viszont senki sem szavazna. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?