Dunamocs. Második alkalommal rendezték meg a községben a Nehéz Ferenc emléknapot. A múlt hét péntekén megtartott ünnepségen az 1912-ben Dunamocson született és 1978-ban Los Angelesben elhunyt tanítóra, íróra emlékeztek halálának évfordulóján.
Keresés
„Jelige: Kerítés
Gondot okoz nekem, hogy a szomszédom nem hajlandó megjavítani és megmagasítani a mi telkünk és az ő telke közötti kerítést (jelenlegi magasság mintegy 40–50 cm). 2001-ben megkértük őt erre, de nem történt semmi.
Elégedett az idei hóeltakarítással?
Menyhei Lajos, 67 éves nyugdíjas, Lekér:
Falunkban a főutat többnyire a zselízi útkarbantartók tisztítják, és ők becsületesen végzik a dolgukat. A többi helyen a szövetkezet gépét szokták szükség esetén bevetni. Nem is panaszkodhatunk.
Balczó András életfilozófiája a Kastély Klubban
Galánta. „Nekem a szorgalmam volt az erényem – nem voltam tehetségesebb, mint mások” – vallotta saját magáról Balczó András a legendás öttusázó pénteken este a Galántai Reneszánsz Kastélyban, ahol a Galántai Kastély Klub és a Kodály Zoltán Gimnázium vendégeként tartott előadást.
Ifjúságfalva első 100 éves lakója
Ifjúságfalva. Száz évvel ezelőtt, 1904. február elsején, a ma közigazgatásilag Ifjúságfalvához tartozó Kisszigeten látta meg a napvilágot Gőgh, született Fekete Vilma néni. Tegnap népes családja, lánya, unokái, dédunokái és ükunokái, 89 éves húga Erzsébet, valamint a község vezetése köszöntötte őt 100. születésnapján.
NAPTÁR
Február 2
EGY GONDOLAT
„Igen, igen, mindigre egy a bánat, nevet cserél a bú, de megmarad.”
Pavol Országh Hviezdoslav
NÉVNAP
Karolina és Aida
A Karolina a latin Carolusból lett Károly név női változatából, a Karolából alakult ki.
Hajnali tűzvész
Uddingston. Tíz idős ember lelte halálát abban a tűzben, amely szombatra virradó éjjel pusztított egy skóciai idősotthonban.
Az élet nyomai után kutatnak a marsjárók
Pasadena. Legördült a Mars felszínére szombaton az Opportunity amerikai marsjáró, hogy megkezdhesse misszióját a vörös bolygó geológiai felfedezésének feltárására. A kaliforniai Pasedénában lévő földi irányítóközpont bejelentette, a terepjáró maga jelezte, hogy legördült a leszálló egység platformjáról.
Forgatás az ENSZ-ben
New York. A világszervezet illetékesei most először adtak engedélyt arra, hogy Sydney Pollack világhírű rendező a New York-i ENSZ-székházban forgassa a Tolmács (The Interpreter) című filmjét.
Emberről emberre?
Hanoi/Hongkong. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tegnapi közleményében lehetségesnek nevezte, hogy felbukkant az első olyan eset, amelyben a madárinfluenza kórokozója emberről emberre terjedt át.