Akár már közhely is lehet, de sajnos igaz: nem ismerjük eléggé szűkebb pátriánk múltban élt, figyelemreméltó művészeit, s amink van még a jelenben, azt is csak kevesen becsülik.
Keresés
Fejkendőtörvény-vita
Párizs. Kedden kezdődött a vita, s várhatóan a jövő kedden szavazza meg a parlament a fejkendőtörvényt. Addig radikális iszlám csoportok tiltakozó tüntetéseket terveznek a nemzetgyűlés környékén.
Bagdadban titkolóznak
Kuvaitváros. Egyelőre titokban tartja az iraki kormányzótanács azokat a dokumentumokat, amelyek tanúsítják, mely külföldi politikusokat próbálta megvesztegetni Szaddám Huszein előző iraki elnök. A tanács egyik tagja jelentette be a testületnek ezt a szándékát.
EU-bírálat Romániának
Brüsszel. Az Európai Bizottság sürgős tájékoztatást kért Romániától a gyerekek külföldi örökbeadásakor alkalmazott gyakorlatról, amely az erre meghirdetett moratórium ellenére is folytatódik.
Népszavazás Gázáról?
Jeruzsálem/New York. Elképzelhető, hogy népszavazásra kerül a Gázai övezetben fekvő izraeli telepek felszámolásának terve.
Kerry a hétből öt államban győzött
Washington. Egyszerre hét amerikai államban versengtek kedden a demokrata párti jelöltek az előválasztásokon. John Kerry massachusettsi szenátor öt államban aratott győzelmet, míg John Edwards észak-carolinai szenátor és Wesley Clark nyugalmazott tábornok egy-egy államban kerekedett felül.
Román voksok az RMDSZ-nek
Bukarest. A romániai Kovászna megyében a román demokraták és liberálisok alkotta választási szövetség közölte: a székelyföldi románokat arra fogják biztatni, hogy az RMDSZ-re adják a voksukat.
Megalakulhat a kormány
Belgrád. Dragan Marsicsanin személyében a szerb parlamentnek harmadik nekifutásra sikerült megválasztania szerdán a házelnököt, amivel hathetes politikai patthelyzet oldódott fel, és megnyílt az út a kormányalakítás előtt.
Tovább erősödik a szlovák korona
Pozsony. Fizetőeszközünk folyamatosan erősödik, tegnap elérte a 40,550 korona/euró árfolyamot. A napokban elérheti a 40,7 korona/euró szintet, ami történelmi magasságokat jelent. (TASR)
Kováč még nem tudja, kire szavaz
Eperjes. Michal Kováč volt államfő még nem döntötte el, kire adja vokság az április elnökválasztáson. Mint mondta, négy jelölt jühet szóba, František Mikloško, Martin Bútora, Eduard Kukan és Rudolf Schuster közül választ majd. (TASR)