Miami. Guantánamón, az amerikai támaszponton tartják fogva Oszama bin Laden sofőrjét . A The Miami Herald a férfi ügyvédjére hivatkozva számolt be erről. A 34 éves jemeni származású sofőr annak a hatfős csoportnak a tagja, amelyet a közeljövőben amerikai katonai bíróság elé állítanak.
Keresés
Bújócskázás Gotovinával
Zágráb. Horvátország igazságügy-minisztere tegnap kijelentette: keresik Ante Gotovina tábornokot, a hágai törvényszék által körözött háborús bűnöst, de nincsenek adataik arra vonatkozóan, hogy még Horvátországban tartózkodna.
Újabb járattörlések
London. Terrortámadás veszélyére hivatkozva tegnap ismét járattörléseket jelentett be a British Airways, amelynek számos járatát érintették hasonló intézkedések az utóbbi hetekben.
Még nincs közös nemzetpolitika
Budapest. Közös nemzetpolitikáról ma még nem beszélhetünk – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Politikatörténeti Alapítvány rendezvényén. A közös nemzetstratégia hiánya vezet oda, hogy ebben a pillanatban pártküzdelmek témájává, félő, áldozatává, martalékává válik a határon túli magyarság kérdése.
Szaddám drogozott
Párizs. Szaddám Huszein kábítószer hatása alatt állt, amikor Kuvait megszállásáról döntött – állította tegnap a volt iraki diktátor egykori közeli munkatársa. Szaddám 1959-ben kezdett el kábítószerezni indiai vadkenderrel, majd hatalomra kerülése után (1979) időnként heroint használt.
Powell megvédte Busht
Bagdad/Fallúdzsa/Washington. Több kisebb-nagyobb támadás érte tegnap Irakban a szövetséges erőket. Kis híján megsebesült John Abizaid tábornok, az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) vezetője is az iraki biztonsági erők fallúdzsai főhadiszállásánál kitört lövöldözésben.
Falbarát palesztinok?
Rámalláh. Palesztin törvényhozók azt vizsgálják, szállítottak-e cementet palesztin tulajdonban lévő vállalatok a Ciszjordániában épülő izraeli biztonsági falhoz. Ezt a vizsgálatot folytató palesztin törvényhozók csoportjának vezetője közölte.
Piszkos pénzek Jasszer Arafat feleségénél
Párizs. Homályos eredetű, 9 millió eurós pénzátutalás ügyében indított előzetes nyomozást a párizsi ügyészség Szuha Arafat, a palesztin vezető felesége ellen a legnagyobb titokban.
Sörszerető cseh honatyák
Prága. Nyílt lázadás tört ki a kormánykoalíció legerő-sebb pártjában; a szociáldemokrata parlamenti képviselők egyharmada bejelentette: a kormány által kidolgozott pénzügyi reformokat jelenlegi formájukban nem hajlandók támogatni.
Csökkentsék a lapok forgalmi adóját!
Pozsony. A Szlovákiai Újságírók Társulása (SAN) felhívással fordult a kormányhoz és a parlamenthez, hogy – az egyenadóról szóló törvény módosításával – a lapok és könyvek általános forgalmi adóját (áfa, DPH) legfeljebb öt százalékban határozza meg.