Pozsony. Bravúrt bravúrra halmozott Juraj Fišer, a Dukla Banská Bystrica öttusázója a hétvégi férfi párbajtőr VK-n, mígnem a nyolcas döntőbe jutásért csak egyetlen találattal kapott ki a későbbi harmadik ukrán Rejzlintől, s végül 128 induló közül a legjobb szlovákiai vívóként a 15. helyre rangsorolták.
Keresés
Először öt pontszerző
Pozsony. Érsek Árpád két szerepkörben tevékenykedett a pozsonyi párbajtőr VK-viadalon: főszervezőként és a fegyvernem válogatott edzőjeként. Mikor a döntő után elcsendesült az Elán-csarnok, röviden megosztotta velünk tapasztalatait. „Elégedett lehetek.
VK-diadal és önbizalomszerzés
Fekete Attila tapasztalt versenyző, a magyar párbajtőr jelenlegi állócsillagainak egyike. Kétszeres csapatvilágbajnok, s vasárnaptól kétszeres Világ Kupa-győztes is, mert a pozsonyi viadal utolsó találata után ő ordíthatott egy hatalmasat örömében. A doppingvizsgálat előtt beszélgettünk.
A szervezők is meglepődtek
Sajógömör. Szombaton immár negyedszer rendezték meg a „Sajógömör polgármesterének serlegéért in memoriam Gömöri Kovács István” címen kiírt sakkversenyt. A nemzetközi mezőnyben 99 sakkozó mérte össze tudását, ami a tavalyi évhez viszonyítva mintegy huszonöt százalékos növekedést jelent.
Várják a Concorde-ot is
Kassa. Rudolf Schuster köztársasági elnök szívügyének tartja, hogy a Szlovák Műszaki Múzeummal együttműködve Kassán Európa egyik legfigyelemreméltóbb repülőgép-múzeumát építsék ki.
Öt pályázatot nyújtottak be
Lőkösháza. A 235 lakosú gömöri kisközség önkormányzata nagy bizakodással tekint az idei esztendő elé. Csolti Lajos polgármester elmondta, hogy erre az évre vonatkozóan 5 pályázatot nyújtottak be különféle témakörökben. A pályázatok elsősorban falufejlesztéssel és a munkanélküliség csökkentésével kapcsolatosak.
Könnyítenék a helyzetüket
Rozsnyó. Februártól több új lehetőség kínálkozik arra, hogy a munkanélküliek anyagi hozzájárulást kapjanak a körzeti munka-, szociális és családügyi hivataltól. Ilyen például az a szolgáltatás, amelyet a hivatal továbbképzésre jelentkező anyáknak biztosít a képzés idejére.
Tíz felső-szabolcsi képzőművész mutatkozott be
Királyhelmec. A helyi művelődési központban a hét végén nyitották meg azt a tárlatot, melyen tíz felső-szabolcsi képzőművész grafikáit tekinthetik meg az érdeklődők.
Véget érhet a hét szűk esztendő
Tornalja. Úgy tűnik, lassan meghozza gyümölcsét a céltudatos munka a helyi gimnázium számára. Bár még csak hozzávetőleges adatokat lehet tudni az intézménybe jelentkező kilencedikesek számáról, az előzetes becslések alapján megnőtt az érdeklődés.
Két petíciót is készítenek
Fülek. Ezerötszáz résztvevőre számít Kökény Béla, a Roma Koalíció Pártjának első alelnöke a ma délutánra szervezett tiltakozó nagygyűlésen, az egykori üzemi klub előtti téren.