Pozsony. Két ügyvéd hiányzása és két vádlott betegsége miatt tegnap elnapolták Ivan Lexa volt titkosszolgálati igazgató és három beosztottjának perét. A Pozsonyi Kerületi Bíróság szigorúan titkos kategóriába sorolta az ügyet, így a nyilvánosság és a média kizárásával kezdődött meg a tárgyalás.
Keresés
Asszisztensek romáknak
Pozsony. Foglalkoztatási asz-szisztensek segítik a roma munkanélküliek elhelyezkedését, illetve bekapcsolását a közhasznú munkákba – jelentette be Tatiana Matejovičová, a központi szociális hivatal helyettes vezetője.
Nincs döntés a titkosszolgálatról
Pozsony. Nem mondott véleményt a kormány a Szlovák Információs Szolgálatról szóló törvényt módosító képviselői indítványról, melynek értelmében újságírók és rendőrök nem lehetnének titkos ügynökök.
Horoszkop
Drasztikus változásokat fontolgat, vigyázzon, mert esetleg túl sokat áldoz fel abból, amit éveken át erkölcsileg fölépített.
GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK
A MOL részleges privatizálása
Budapest/London. Tegnap zárt körben megindult a MOL olajcég állami részvényeinek értékesítése. A hírek szerint a 11,4%-os csomagban, ami 11,3 millió részvényt jelent, a minimumár 6500-6600 forint között lehet. A tranzakciót Londonban a külföldi befektetési alapok bevonásával kezdték.
Magyarországi a vásárló
Prága. Mladá Boleslavban tegnap legyártották az egymilliomodik Škoda Octavia típusú gépkocsit. A jubileumi járművet, egy Škoda Octavia Combi Ambiente típust egy magyarországi vásárló megrendelésére készítették el. A Škoda Auto 1996-ban kezdte el az Octaviák gyártását és 2005 végén fejezi be.
Ők nem hibáztathatók
Kassa. A brüsszeli Európai Bizottság azzal vádolja a kassai U. S. Steel acélgyártót, hogy túllépi a termelési kvótáit, Csáky Pál miniszterelnök-helyettes pedig attól tart, hogy az amerikai cég miatt esetleg megbüntetik Szlovákiát. Christopher Navetta, az acélgyártó elnöke másképpen látja a dolgokat.
Szigorúbbá váltak a feltételek
Pozsony. Az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium február elején pontosította a januárban megnyitott Alapinfrastruktúra Operatív Programba szánt pályázatok előkészítésének szabályait.
Folytatódnak a biztosítófúziók
Pozsony. A hazai biztosítópiacon tavaly csökkent az életbiztosítások részaránya, míg a többi biztosítási termék tovább növelte részesedését. A szakemberek szerint idén már nem kell nagyobb meglepetésekre számítanunk a hazai biztosítóknál.
MIRE NEM FORDĺTHATÓ A FEJKVÓTA
Az alapiskolák mellett működő iskolai klubok nevelői, az iskolai étkezőkonyhák alkalmazottai bérének kifizetésére.
Az iskolai klubok és étkezőkonyhák, valamint egyéb oktatási intézmények működtetési költségeinek fedezésére. Ugyanakkor nem fordítható az iskola tanítási időn kívüli működtetési költségeire sem.