Asszisztensek romáknak

Pozsony. Foglalkoztatási asz-szisztensek segítik a roma munkanélküliek elhelyezkedését, illetve bekapcsolását a közhasznú munkákba – jelentette be Tatiana Matejovičová, a központi szociális hivatal helyettes vezetője.

Pozsony. Foglalkoztatási asz-szisztensek segítik a roma munkanélküliek elhelyezkedését, illetve bekapcsolását a közhasznú munkákba – jelentette be Tatiana Matejovičová, a központi szociális hivatal helyettes vezetője. „A szociális munkások feladata lesz a mikro-projektek kidolgozásának ösztönzése, segítségnyújtás a kidolgozás során, a kapcsolattartás a régióban működő szervezetekkel” – mondta az igazgatóhelyettes. A februártól érvényes szabályozás szerint a szociális segély alapösszegéhez járó ezer korona ösztönző pótlék igénylésének feltétele a bekapcsolódás a kisebb közmunkákba. Mintegy 100 asszisztens dolgozik majd azokban a magas munkanélküliségű régiókban, ahol nagy a roma lakosság aránya is. A szociális ügyi minisztérium 18,6 millió koronával támogatja a projekteket. „A szociális munkásokat a községek alkalmazhatják, feladatuk a kapcsolattartás az önkormányzatok és a roma közösségek között” – tájékoztatott Anina Botošová, a minisztérium osztályvezetője. A tárca legalább 8 központ létrehozását tervezi azokon a telepeken, ahol a legrosszabbak a körülmények. Megtalálható lesz bennük zuhanyozó, mosókonyha, ételkiadó, de lehetőség nyílik a fiatalok képzésére is. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?