ERDÉLY
Olyan Erdélyt kell építeni, amelyben otthon van a magyar is, a román is, ehhez kell keresniük az együttműködés lehetőségeit – fejtette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke az erdélyi Zsibón, azon az ünnepségen, amelyen leleplezték Wesselényi Miklós szobrát.
Keresés
FIGYELŐ
Móricz Zsigmond igaza
Ami könyv, újságcikk a 48-as szabadságharcról kezembe került, azt már 60-65 esztendeje is ronggyá olvastam.
Leborulnak az unokák?
Ünnepel, koszorúz, de legalább lélekben emlékezik a negyvennyolcas forradalomra és szabadságharcra ma a legtöbb magyar ember.
A nemzet felemelése volt a tét
Az Úr 2004. évében, Trianon óta először ünnepli úgy a felvidéki magyarság március 15-én a magyar forradalom évfordulóját, hogy ismét áll a sok ledöntött és elpusztított Kossuth-szobor egyike. A Felvidék minden településén okunk van arra, hogy köszöntsük a rozsnyói magyarokat, mert állhatatos küzdelemmel elérték, hogy a legnagyobb magyarok egyikének szobrát újraállíthatták.
BETEGJOGOK ALAPELVEI EURÓPÁBAN – AZ AMSZTERDAMI DEKLARÁCIÓ
A nemzetközi emberi jogi dokumentumokat úgy kell érteni, hogy azok az egészségügyi ellátás sajátos területére is vonatkoznak. Ennélfogva a bennük megfogalmazott emberi értékeknek a gyógyító intézményrendszerben is tükröződniük kell.
A betegnek követelnie kell jogai érvényesítését
Rudolf Zajac még év elején kiemelte a holland kormány anyagi támogatásával 2003 júniusában alakult (az egészségügyi tárcától független) betegjogok védelmi egységének tevékenységét. A háromfős csapat munkáját ez évtől a tárca finanszírozza.
Nem rúg több 11-est
Monaco. Szerencséje van Dado Prsónak, a Monaco horvát csatárának, mert egy büntetőt ugyan kihagyott, de mégis ő „rúgta tovább” csapatát a labdarúgó BL következő körébe a Lokomotiv Moszkva ellen.
„Soha többé nem állok oda a büntetőponthoz – mondta Prso a Sportske Novosti horvát sportnapilapnak.
Gyors bajor ajánlat
München. A Bayern München ajánlatot tett a Real Madridnak egy jótékonysági mérkőzésre, melynek bevételét a csütörtöki terrortámadások áldozatainak megsegítésére ajánlanák fel. A véres események néhány órával a Real–Bayern BL-mérkőzés után történtek.
Elengednék Beckhamet
Madrid. A királyi futballklub vezetősége készen áll arra, hogy kedvező ajánlat esetén megválik David Beckhamtől, akiért 2003 júliusában 25 millió angol fontot fizetett a Manchester Unitednek. „Madridban mindent megtárgyaltunk, tudatában vagyunk annak, hogy David mit tett a klubért, erőszakkal nem akarjuk itt-tartani.
Bírói tévedések miatt?
Manchester. Továbbra is hangoztatva, hogy játékvezetői tévedések okozták csapata kiesését a labdarúgó Bajnokok Ligájából, bírói elitmezőny létrehozását sürgeti az első számú európai kupasorozatban Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője.