Manchester. David Gill, a Manchester United főigazgatója a védelmébe vette Sir Alex Fergusont, a labdarúgócsapat vezetőedzőjét: az együttes a múlt héten kiesett a Bajnokok Ligájából, vasárnap pedig megalázó, 4:1-es vereséget szenvedett a városi rivális Manchester Citytől.
Keresés
Brémai visszaszámlálás
A Bayern München Rostock elleni hazai döntetlenjének, és a Werder Bremen Köln elleni otthoni sikerének köszönhetően immáron kilenc pont Lisztes Krisztián együttesének előnye a Bundesliga élén. A magyar középpályás azonban még óvatos, szerinte az elkövetkezendő két kör sok mindent tisztázhat.
Csehországi sörgyárból a Fehér Házig? ##4#
Már a mai huszonévesek is emlékezhetnek rá: Vladimír Mečiar és Václav Klaus – legalábbis elfogult híveik egy csoportja szerint – akár béke Nobel-díjra is méltó lett volna Csehszlovákia békés szétválasztása miatt. Nos, e két úr ügybuzgó határgyártó igyekezete nemcsak a vámmentes, tehát olcsó cseh sörtől fosztott meg bennünket, hanem egy amerikai elnökjelölttől is. ĺgy most már csak a cseheké!
Regionális népdalverseny
Érsekújvár. Első alkalommal rendezték meg tegnap az eddigi járási népdalverseny bővített, immár regionális fordulóját, melyen az ipolysági és zselízi régió versenyzői valósággal remekeltek. A XXXV.
Egyre bővülő kapcsolatok
Marcelháza. Testvértelepülési szerződést írt alá a hétvégén Krisztián N. László, a Veszprém megyei Badacsonytomaj és Keszegh Béla, Marcelháza polgármestere.
Hiszékeny nyugdíjasokra vadászó álkereskedők
Érsekújvár. „Textilkiállításon voltunk Trencsénben, olasz kereskedők vagyunk, és még bőven maradt árunk. A főnökünk utasítására olyan nyugdíjasokat kell megajándékoznunk, akiknek jól jönnek a termékeink” – jól öltözött férfiak a napokban ezzel az eléggé hihetően előadott mesével állítottak meg nyugdíjasokat a városban.
Fórum az energiaforrásokról
Érsekújvár. Pénteken 9 órától a Jedlik Ányos Elektrotechnikai Ipari Középiskola ad otthont a megújuló energiaforrások felhasználásának lehetőségeiről szóló szakmai fórumnak. Az iskola diákjai az EU-s forrásból támogatott S.T.O.R.E.
Újabb csallóközi közmunkaszerződések
Dunaszerdahely/Padány/Királyfiakarcsa. A körzeti munka-, szociális és családügyi hivatal közhasznú munkahelyek teremtését célzó együttműködési szerződést kötött a Vöröskereszt területi képviseletével, a padányi református egyházközséggel és a királyfiakarcsai szociális otthonnal.
Az áldozat volt a gyújtogató?
Vágfarkasd. Tűzoltósági szakértők szerint minden kétséget kizáróan szándékos gyújtogatás okozta azt a múlt heti tüzet az egyik helyi családi házban, amely során egy 51 éves férfi életét vesztette. Erről Alena Bučeková, a tűzoltóság országos szóvivője tájékoztatta lapunkat.