Egy mutatós panziót néztünk ki az interneten, amit táblák is jelöltek, ahogy Körmöcbányára értünk. Errefelé több hó eshetett, mint nálunk, mert a főútról még csak-csak elkotorták a havat, de a mellékutakra már nem jutott energiája a helyi közútkezelőnek.
Keresés
A világot nem szereti
Egy szomorúságba öltöztetett, fájdalommal szemlélt világot tárnak elénk Nagy Gyula festőművész képei.
ĺzelítő a programból:
március 21-én, vasárnap:
A Mala alagútrendszer megtekintése.
Indulási időpontok: délelőtt 10, 10.30, 11 óra, délután 13, 13.30, 14 óra.
Gyülekező Esztergomban, a Városi Strandfürdő Bajcsy-Zs. út felőli bejáratánál.
március 22.
A víz fontos. Felelős vagy érte.
Mint az utóbbi években megszokhatták, a Víz Világnapján a Duna Múzeumban mindig történik valami. Persze mondhatnánk, hogy hol legyen rendezvény ezen a Világnapon, ha nem itt? A több rangos szakmai elismeréssel méltán büszkélkedő múzeum (2001: Az év Múzeuma, 2003: Év Európai Múzeuma pályázat különdíja), évről évre tartalmasabb, méreteiben és elgondolásában is egyre kiteljesedő Víz Világnapi programról gondoskodik.
A tudat állapota
Április 4-ig tart a városi galériában az a tárlat, amelyen Kopasz Tamásnak, a magyar képzőművészeti élet meghatározó egyéniségének ún. reneszánsz ciklusát mutatják be.
PROGRAMAJÁNLÓ
Párkányi Szabadidőközpont műsorai
Március 20-án, szombaton Száz tavaszi kilométer címmel túrát szerveznek minden érdeklődő természetbarát számára. Indulás a szabadidőközpont épülete elől 9 órakor.
A harag napja
Menj a p...-ba! – hangzott el nemes egyszerűséggel a mondat március 14-én, egy verőfényes tavaszi vasárnap, egyik kedvenc párkányi sörözőmben. Kicsit ordítva, kicsit gúnyosan, ám mérhetetlenül ocsmányan.
„Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag!”
Párkány. A városban vasárnap este hat órakor a XIX. Balassi Bálint Kulturális Napok rendezvénysorozatának részeként az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját ünnepelték meg.
Idén ötezerrel több férőhely
Párkány. A Vadas termálfürdőben idén is nagyszabású fejlesztésekre készülnek, a beruházásokat még június 15-ig, tehát a nyári főszezon kezdetéig meg szeretnék valósítani. Strandidényre készül el egy nagy hullámmedence, felújítanak egy gyermekmedencét, korszerűsítik a csatornahálózatot, felszerelnek egy új trafóállomást, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Minderről Gyetven Miklós, a cég igazgatója tájékoztatta lapunkat.
Emlékezett a MANESZ
XX. századi történelmünk szemtanúi, sőt, aktív résztvevői emlékeztek az ország sorsát formáló nagy időkre március 14-én, 11 órakor az Esztergom-kertvárosi közösségi ház dísztermében. A megemlékező ünnepséget a Magyar Ellenállási Szövetség Komárom Esztergom Megyei Szervezetének (MANESZ) vezetősége szervezte.