Régi bányavárosok aranya II.

Egy mutatós panziót néztünk ki az interneten, amit táblák is jelöltek, ahogy Körmöcbányára értünk. Errefelé több hó eshetett, mint nálunk, mert a főútról még csak-csak elkotorták a havat, de a mellékutakra már nem jutott energiája a helyi közútkezelőnek. Meredek szerpentinen haladtunk felfelé az autógumik kivájta jeges csatornában, amiből irányt változtatni meglehetősen nehéz feladat lett volna. Szerencsére csak egy autó jött szembe, azt sikerült elkerülni. A panziónál a recepciós a kaputelefonon keresztül értekezett velünk, a mínusz 8 fokban, toporogva vártuk, amíg megkeresi: van-e szabad szobájuk? Nem volt. ĺgy félig fagyottan továbbmentünk. A lehetőségek között a Hotel Golfer (golfozni most nem akartunk és túl drága is volt) és a Hotel Centrál szerepelt, meg a Hotel Veterník. Ez utóbbit egy lakótelep házai között találtuk meg, kis keresgélés után. Nem túl mutatós, több emeletes szálloda a Veterník, étteremmel, zárt parkolóval, ahol a recepciósi, a pincéri és a bárpultosi feladatokat ugyanaz a személy látta el. Az ár nagyon baráti volt, 2200 Ft körül jött ki személyenként egy éjszakára. A két kétágyas szobát szűk kis előtér választotta el egymástól, amiből a közös WC és fürdőszoba, valamint a két hálószoba nyílt. Tágas, tiszta, egyszerűen berendezett szobák voltak, kopott, de a célnak megfelelő bútorzattal. Kicsit zavaró volt a hatalmas panoráma ablak a toiletben, de egy parkra nézett, úgyhogy csak a rigók láttak be rajta. Jó meleg volt a szobákban, később egész éjjel hallottuk a keringetőszivattyú (vagy valami hasonló) motorját. Volt dolga, hiszen mínusz 15 fok volt az éjjel. A szállás el (és le-) foglalása után sétára indultunk a városban. Sok ember nem mászkált az utcákon, akivel találkoztunk, azoknak mind síléc volt a vállukon. A főtérre érve valóban szép látvány tárult elénk. Körben nemrég restaurált, egy-két emeletes házak helyezkedtek el. A lejtős tér közepén lévő park ideális szánkópálya volt a gyerekeknek. Olyan nagy volt a hó, hogy a tereken nagy kupacokba hányták, de így is maradt még jócskán a járdákon és az úttesten. A tér épületeinek aljában éttermek és boltok sorakoztak, két üzlet is volt, ahol érméket árultak, a pénzverde mellett. A tér melletti dombról egy kivilágított, tetszetős kis vár nézett le ránk, de bejutni sajnos nem tudtunk, a feljárója már zárva volt. Nagy örömünkre megszólalt a vár egyik tornyának toronyórája, gyönyörű csengő hangon ütötte el a 7-et.

Másnap Selmecbányára indultunk, a kis bányaváros teraszos utcácskái és zömében felújított palotái nagyon megnyerők voltak. Selmecbánya nagyobb, mint Körmöcbánya, a belváros is nagyobb kiterjedésű, a szépen felújított épületekben szállodák és panziók, éttermek találhatóak, nyilván a világörökség részévé nyilvánított városka több turistát vonz. Igaz, hogy összesen egy turistabuszt láttunk a városban, viszont az étterem, ahol megebédeltünk magyar szótól volt hangos; miskolci mérnökhallgatók és tanáraik tárgyalták ki a világ dolgait. Felmásztunk az óvárhoz, ami sajnos zárva volt, tetszetősnek tűnt a Leányvár is, ami a város szinte minden pontjáról látható (a törökök ellen építették és huszonnégy ágyúval szerelték föl), de a Klopacskát is szívesen megnéztük volna, melynek nyitott fatornyából messze hallatszott a kalapácsok hangja, amivel egykor a műszakváltást jelezték, ma technika-történeti kuriózum. A sikertelen várbevétel után betértünk egy információs irodába, amelyek közül kettő is rendelkezésre állt azon a téren, amit gyönyörű szentháromság szobor díszít. Sajnos szombaton csak délig vannak nyitva errefelé a múzeumok, vasárnap meg egyáltalán nem. Persze lehet, hogy ez májustól megváltozik, de ez nekünk sovány vigasz volt most, március elején. Ez a hír azt is jelentette, hogy másnap sem tudjuk megnézni a körmöci várat, nem is beszélve a körmöci pénzverdéről.

(folytatjuk)