Pozsony. Márciustól az egyénileg importált gépkocsik után is 3000 koronás illetéket kell fizetni a Reciklációs Alapba. A hivatalos importőrökre ez a kötelezettség már korábban is vonatkozott, a törvényalkotók az egyéni importőröket annak idején kifelejtették a jogszabályból. A forrásokból az alap azokat a cégeket támogatja, amelyek vállalják a roncsautók teljes feldolgozását.
Keresés
ÉLETRAJZ
Vladimír Mečiar 1942-ben született Zólyomban. Távúton végezte el a jogi kart. A múlt rendszerben vállalati jogászként tevékenykedett. 1962-től volt a kommunista párt tagja, 1970-ben kizárták, mert nem pártolta a szovjetek bevonulását. 1990-ben előbb belügyminiszter, majd miniszterelnök.
Dél-Szlovákiában bizalmatlanul fogadják az emberek
Másodszor is nekifut az elnökválasztásnak Vladimír Mečiar. A háromszoros exkormányfő, jelenleg ellenzéki vezér öt évvel ezelőtt a második fordulóban alulmaradt Rudolf Schusterral szemben, nem kis részben az akkori kormánykoalíció által hangoztatott kisebbik rossz elve miatt. A HZDS elnöke azonban nem adja fel.
DOLGOZZUNK EURÓPÁBAN
Svédország
A skandináv állam parlamentje egy hónap múlva dönt csak véglegesen a munkavállalás korlátozásáról, azonban Stockholm még február elején bejelentette, a tíz újonnan csatlakozó ország állampolgárainak átmenetileg továbbra is munkavállalási engedélyre lesz szükségük, ha Svédországban akarnak dolgozni.
Uniós verseny személyautóért
Pozsony. Személygépkocsit, egyéves ösztöndíjat és zsebpénzt, mopedet, laptopot vagy külföldi nyelvtanfolyamot nyerhetnek azok a középiskolások, akik bekapcsolódnak a kormányhivatal európai uniós ismeretekről rendezett műveltségi vetélkedőjébe. A verseny első fordulójára április 2-án kerül sor a www.euroinfo.gov.
Macedónia tag akar lenni
Dublin. Hivatalosan átadta Macedónia felvételi kérelmét az Európai Unióba hétfőn Dublinban Branko Crvenkovszki macedón miniszterelnök ír kollégájának, Bertie Ahernnek.
Hiba a cseh szerződésben
Prága. Május elseje után az Európai Unió tagállamainak állampolgárai elméleti, adminisztratív korlátok között vásárolhatnak majd csak Csehországban ingatlant, míg külső országok polgárai valószínűleg minden korlátozás nélkül.
Egyre hamisabb az euró
Litvániában és Bulgáriában már olyan színvonalon hamisítják az eurót, hogy azt UV-teszttel sem lehet kiszűrni, s azok még a banki szakértőket is megtévesztik.
Az euró hamisítása az utóbbi időben csúcsszínvonalat ért el, állította legutóbbi adásában az ARD gazdasági magazinja.
Inkorrekt volt a tavalyi EU-referendum
Szlovákia szerepelt a leggyengébben az EU-csatlakozásról szóló referendumok értékelésében. A tavalyi népszavazás lebonyolítását is vizsgáló jelentés szerint nálunk „részben szabad és többnyire inkorrekt” volt a referendum.
Séta a brüsszeli labirintusban
Sokáig föl sem merült, hogy a belga főváros legyen az európai egységesülés intézményes fővárosa. Luxembourg és Strasbourg versenyzett a Szén- és Acélközösség főbizottságának otthonáért, majd kis híján kiegyeztek, hogy a belga– német–holland hármas határon lévő Liege legyen a nyertes.