Irodalom és kép
A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete ma 17 órától Irodalom és kép címmel irodalmi estet rendez. Az est vendégei Sz. Molnár Szilvia kritikus (Budapest) és Schein Gábor költő, irodalomtörténész (Budapest).
Keresés
MKKI-HĺR
XI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Budapest. Németország és egyik Nobel-díjas írója, Günter Grass lesz az április 22-én kezdődő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, a négynapos programsorozatban több mint kétszáz irodalmi, kulturális és szakmai esemény szerepel – hangzott el a tavaszi könyvünnep tegnapi sajtótájékoztatóján.
„Nyugati” turnéra készül a kassai Thália
Kassa. Március 29-től április 2-ig Nyugat-Szlovákiában turnézik a kassai Thália Színház. Komáromban, Szencen és Somorján két előadást is láthat a közönség: A pokol kapujában című politikai kabarét, valamint Arthur Miller Pillantás a hídról című drámáját.
Dunaszerdahely: Esőváros
Bánki Éva Esőváros című regénye a közelmúlt fiatal irodalmának egyik szenzációja. A mű két család szövevényes viszonyán keresztül ábrázolja Csallóköz lakóinak hol történelmi rémregénybe, hol tündérkerti regébe illő sorsát.
Megfenyegették a német elnököt
Berlin. Merényletkísérlet gyanúja miatt megszakította afrikai útját Johannes Rau német államfő és tegnap hazautazott Tanzániából. A német titkosszolgálatok azt jelezték, hogy iszlámista terroristák az államfő életére törhetnek az afrikai körút utolsó állomásán, Dzsibutiban, ahol Rau német katonákat akart felkeresni.
Kisebbségek elleni támadás
Ungvár. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetése aggályosnak tartja az ukrán választójogi törvény folyamatban lévő módosítását, amely megszüntetné a nemzetiségek képviseletét a törvényhozó és a helyhatósági szervekben.
Nagykövetségek bezárása
Abu-Dzabi. Ideiglenesen felfüggesztette tevékenységét az USA nagykövetsége az Emírségekben, mert fenyegetést kapott. Az abu-dzabi nagykövetségen kívül bezárják a Dubajban lévő amerikai konzulátust is.
Cáfolat a Vajdaságból
Belgrád. Határozottan cáfolják a vajdasági magyar politikusok az Egyesült Magyar Ifjúság (EMI) elnökének, Maurer Oszkárnak azt a keddi budapesti kijelentését, miszerint a koszovói események után Délvidék-szerte megszaporodtak volna a magyarellenes támadások.
Ciprusról zárt ajtók mögött
Bürgenstock. Módosítások egész sorát kérték a Ciprus újraegyesítésére kidolgozott ENSZ-terven Törökország és a ciprusi törökök képviselői tegnap Svájcban, a Görögország bevonásával tartott, négyoldalú tárgyalások kezdetén. Indítványukat a ciprusi görögök azonnal elvetették.
Varsó referendumot akar
Varsó. Leszek Miller miniszterelnök, Aleksander Kwasniewski államfő és Wlodzimierz Cimoszewicz külügyminiszter egyaránt kiállt amellett, hogy rendezzenek Lengyelországban népszavazást az EU jövendő alkotmányának elfogadásáról.