Varsó referendumot akar

Varsó. Leszek Miller miniszterelnök, Aleksander Kwasniewski államfő és Wlodzimierz Cimoszewicz külügyminiszter egyaránt kiállt amellett, hogy rendezzenek Lengyelországban népszavazást az EU jövendő alkotmányának elfogadásáról.

Varsó. Leszek Miller miniszterelnök, Aleksander Kwasniewski államfő és Wlodzimierz Cimoszewicz külügyminiszter egyaránt kiállt amellett, hogy rendezzenek Lengyelországban népszavazást az EU jövendő alkotmányának elfogadásáról. Miller a vének tanácsának kedd esti ülésén, amelyen a külügyminiszterrel együtt a ma kezdődő brüsszeli EU-csúcstalálkozón követendő lengyel tárgyalási stratégiáról tájékoztatta a jelenlevőket, úgy nyilatkozott, hogy az EU alkotmányát Lengyelországban népszavazás útján kellene elfogadtatni (a vének tanácsa a szejm elnökét, alelnökeit és a frakcióvezetőket foglalja magában). Cimoszewicz szerint a referendumra vonatkozó döntést azután hozhatná meg a parlament, miután megismerkedett az alkotmányos szerződés szövegével. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy nagyon gondosan kell mérlegelni a népszavazás esélyeit, mert a lengyel alkotmány szerint annak érvényességéhez 50 százalék feletti részvétel szükséges. Ezért azt javasolta, hogy a referendumot az elnökválasztásokkal együtt rendezzék meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?