Pozsony. A Galántán működő dél-koreai Samsung Electronics Slovakia idén 1 milliárd korona ráfordítással 900 új munkahelyet teremt – közölte tegnap Pavol Rusko gazdasági miniszter.
Keresés
Akadozó földfelvásárlás
Pozsony. Dacára, hogy Zsolnán április 7-én lesz a dél-koreai Hyundai/Kia autógyár alapkőletétele, az 1,4 milliárd dolláros nagyberuházás előkészületi munkálatai máris akadoznak.
Speciális felmérés
Pozsony. A speciális iskolákban tanuló roma diákok mintegy 10%-a a standard alapiskolában is megállná a helyét. Hozzávetőleg 40%-uk előzetes felkészítést követően szintén hagyományos oktatási intézményben tanulhatna, derült ki egy felmérésből.
Nekik kevés a pénz az oktatásra
Pozsony. Az Oktatásügyi és a Tudományos Dolgozók Szakszervezete nem ért egyet a következő három év költségvetéseinek sarokszámaival. Véleménye szerint a jövő évi büdzsétervezet nem tükrözi a kormányprogramban foglaltakat és nem biztosít elegendő támogatást az oktatásügy számára.
Csak a csuklya mentette meg a férfit
Pozsony. Tegnap délelőtt fél tizenkettőkor súlyos baleset történt a Hurban tér és a Mihály kapu utca sarkán levő építkezésnél. A rendkívüli erősségű szél az építkezésről felkapott egy három négyzetméter nagyságú pléhet, amely egy járókelőre zuhant.
A magzat jogaiért harcolnak
Pozsony. Az Élet Fóruma már harmadik éve levélben emlékezteti a parlamenti képviselőket a meg nem született gyermekek jogaira. A szervezet szeretné elérni, hogy a gyermekeket az anyaméhen belül ugyanolyan jogok illessék meg, mint a megszületett csecsemőket.
Ján Slota lakásmanipulációkkal vádolja Gyurovszky Lászlót
Pozsony. Ján Slota, a nemzetiek egy részének vezetője tegnap megint előhúzta a magyarkártyát, ám ezúttal nem a tőle megszokott xenofób, nacionalista kijelentések formájában. Slota múlt heti sajtótájékoztatóján azt állította, bizonyítékokat fog előtárni arról, hogy az agrártárcánál korrupt ügyintézés folyik.
Öntögetnek a jelöltek
Pozsony. Rudolf Schuster sompálinkája megihlette a legtöbb államfőjelöltet: a külföldön is híressé vált itallal sokan saját nedűvel szállnak harcba. Akad bor, sör, pálinka, whisky és konyak, tehát bárki nyeri is az államfőválasztást, ismét lesz tipikus államfői itóka.
Sok érv szól a vegyszeres kezelés mellett, de ellene is
A tavasz közeledtével egyre sürgősebbé válna az ültetvényekben végzendő munkálatok. A jelenlegi kedvező időjárás mellett a termelőnek nagyobb kedve lehet a nagyüzemi metszésen túl a fatisztogatáshoz, a faápoláshoz is.
Új termelési technológia
Pálócon, ebben a délkeleti kisközségben gazdálkodik Ján Slinský. A Lednicei Kertészeti Főiskola elvégzése után a helyi szövetkezet kertészetét irányította. A szövetkezet széthullása után magánvállalkozásba kezdett. Földet bérelt a szomszédos község kataszterében, ahol zöldséget akart termeszteni.