Pozsony. A speciális iskolákban tanuló roma diákok mintegy 10%-a a standard alapiskolában is megállná a helyét. Hozzávetőleg 40%-uk előzetes felkészítést követően szintén hagyományos oktatási intézményben tanulhatna, derült ki egy felmérésből.
Speciális felmérés
Pozsony. A speciális iskolákban tanuló roma diákok mintegy 10%-a a standard alapiskolában is megállná a helyét. Hozzávetőleg 40%-uk előzetes felkészítést követően szintén hagyományos oktatási intézményben tanulhatna, derült ki egy felmérésből. A Phare-projekt keretében végzett vizsgálódás során a speciális iskolát látogató, szociálisan hátrányos helyzetű roma gyerekek reintegrálásának lehetőségeit mérték fel. A felmérésbe 260 speciális iskolát látogató és 300 óvodáskorú roma gyermeket vontak be, de megkérdeztek szülőket, pedagógusokat és pszichológusokat is. Az eredmények szerint a roma óvodáskorúak 85%-a képessége alapján standard alapiskolában is kezdhetné iskolás éveit, tájékoztatott Hans de Facq, a projekt koordinátora. Kidolgoztak olyan tesztlapokat is, amelyekkel felmérhető, hogy az érintett gyerekek esetében valóban szükséges-e speciális oktatás. Szigeti László oktatási államtitkár szerint a kötelező iskolaielőkészítő-látogatás elősegíthetné a roma diákok felzárkóztatását. (ervé, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.