Pozsony. A rendőrség egyelőre a vasárnapi baleseti statisztikát készítette el, s annak alapján volt foganatja az egész hetes országos közúti ellenőrzéseknek. Csupán 65 baleset történt az utakon, míg egy héttel korábban egy nap alatt 265. (SITA)
Keresés
Elfelejtett vagyonnyilatkozatok
Pozsony. Idén is akadt néhány képviselő, akik nem adták le vagyonbevallásukat, ám nagy meglepetésre ezúttal Vladimír Mečiar nem volt közöttük. A HZDS elnöke a korábbi évek gyakorlatától eltérően idén a törvény által megszabott időben, március 31-éig eljuttatta vagyonnyilatkozatát a parlamentbe.
Törvény készül az autósiskolákról
Pozsony. Szeptembertől várhatóan új törvény alapján működnek majd az autósiskolák. A jogszabály tervezetét a közlekedési minisztérium dolgozta ki. Egy januári kormányhatározat értelmében az autósiskolákat tömörítő kamara polgári társulássá alakul.
Mečiar maga mellé veheti Lexát
Pozsony. Akárki lesz is az új államfő, az biztos, hogy tisztségéből adódóan államtitkokról és a Szlovák Információs Szolgálat értesüléseiről első kézből tájékozódhat.
Fátima, a titkos jóslatok és a zarándokok városa
További titkokat ugyan nem ígér, de változatlanul hívők millióit vonzza a pásztorgyerekek előtt megjelent Szűz legendájával kegyhellyé vált Fátima. Az évi ötmillió zarándok jelentős bevételt is hoz a fátimai püspökségnek.
Horoszkop
A főnöke igazságtalanul Önt okolja egy kellemetlen baklövésért. Csak akkor szóljon neki, ha be tudja bizonyítani az ártatlanságát. Különben meg jobb, ha igazat ad neki.
Kedvez a nap a vásárlásnak. Csak olyan dolgokat vegyen, amire szüksége van.
Lehetőségek vállalkozóknak
Üzleti kooperációs ajánlatok
11971 Olasz vállalat kapcsolótáblák (videokamerás megfigyelő rendszerek) gyártására bérmunkát ajánl.
11970 Moszkvai vállalatok gépsorokat vásárolnának műanyag- és üvegpalackok, konzerves üvegek gyártására, bor és üdítőital palackozására.
11969 Ukrán cég üvegpalackokat venne.
GAZDASÁGI HĺRMORZSA
Átlagfizetések az egyes szakmákban
Pozsony. Idén az év első két hónapjában a legmagasabb nominális átlagbérrel a távközlésben dolgozók büszkélkedhettek, ahol ez elérte a 36 160 koronát – derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb elemzéséből.
Az orosz oligarchák alkonya
Az oroszországi gazdasági életet néhány üzleti csoport tartja kézben, amelyek kevésbé hatékonyak, mint a magánszektor többi tulajdonosa, ám a befektetett tőkére nagy a befolyásuk – derül ki a Világbank moszkvai irodájának legfrissebb elemzéséből.
Mennyi támogatást kapnak idén az agrártermelők?
Czajlik Katalin, a földművelésügyi miniszter szóvivője:
Az összeg annak függvényében változik, hogy mekkora területen és hol folyik a gazdálkodás, s mit termel az igénylő. Március derekáig kifizettük az első körben igényelt támogatásokat, közel 2,3 milliárd koronát. A következő kör május 14-én zárul.