Elképesztő, mik vannak! Sokszor ép elmével nem lehet felfogni, mi mindenre képes az ember. Nem is tudom, hány Freudnak kellene születnie ahhoz, hogy a ma emberének lélektani motivációira magyarázatot tudjunk adni. Bár talán ezeknek a motivációknak a gazdasági és szociális vetületeit sem ártana megvizsgálni.
Keresés
TALLÓZÓ
Szakértők szerint folytatni kell a kolozsvári főtéri régészeti ásatásokat a Mátyás-szoborcsoport közelében, a helyszínen szabadtéri régészeti parkot is létesítenének – ezt állította a helyi lap szerint Gheorghe Funar.
Várakozás után megrettenés
Anyám, én nem ilyen lovat akartam – sóhajtozik a polgármesterek egy része, amikor 13 évnyi várakozás után végre elértünk a közigazgatás pénzügyi decentralizálásának küszöbére.
Hamis az igazi valódi
Ismét kampánycsend honol kies e hazában, így elnökválasztásról egy szót se kéne, még a sorok közt se, mindenkinek lelke rajta, mit csinál ma, de hogy holnap másnapos lesz az ország, az biztos.
Nem dédelgeti magában a fájdalmait
Stílusa van. Eleganciája. Megjelenése. Tartása. „A stílus maga az ember – idézi G. B. Shaw-t. – Ebben maximálisan hiszek. A külcsín és a belbecs tekintetében egyformán.”
RÉGIÓFOCI
Pozsony
IV. LIGA, A csoport, a 16. forduló pótlása: Malinovo–Chorvátsky Grob 6:0 (4:0), g.: Goga 3, Belovič, Lužica; Devínska Nová Ves–Polygraf 1:0 (0:0), g.: BCT Bratislava–Kalinkovo 1:1 (0:1), g.: Nemčák, ill. Toman; Ružinov B–MŠK Peržalka 0:4 (0:3), g.: Bocian 2, Kmec 2; Blatné–Vajnory 3:0 (1:0), g.: Horváth 2, J.
FOCIMENETREND
Pozsony
III. LIGA, 21. forduló, április 17., 10.00: Ružinov–Slovan B, 10.30: Dúbravka–Vrakuňa; 16.00: V. Leváre–Lamač, SFM Senec– Rača; április 18., 16.00: Pezinok–Sv. Jur, Láb–Jarovce, Jablonec–Koba Senec B, Dun. Lužná–Inter B.
IV. LIGA, A csoport, 21. forduló, április 17., 10.00: MŠK Petržalka–Dev. N.
Egyfélidős balonyiak
Balony. A nyugat-szlovákiai IV. labdarúgóliga délkeleti csoportjának balonyi sereghajtójánál menet közben edzőcserére került sor. Kuczman Ferencet a 19. forduló után a védelem tartópillére, Czuczor Attila váltotta fel, aki immár játékosedzőként igyekszik felébreszteni a csilizközieket.
Tavaszi tiszacsernyői tripla
Tiszacsernyő. Három tavaszi találkozón kilenc pontot szerezett a tőketerebesi területi bajnokság tiszacsernyői éllovasa. Dako János edző tanítványai figyelmet érdemlő eredményességüknek köszönhetően növelték előnyüket üldözőik előtt.
Háromesélyes derbi
Érsekújvár/Komárom. A nyugat-szlovákiai III. liga 20. fordulójában ma délután izgalmasnak ígérkező régiórangadóra kerül sor Érsekújvárott, ahol a hazaiak szeretnék végre térdre kényszeríteni a tavaszi idényben veretlenül menetelő komáromiakat.