Balony. A nyugat-szlovákiai IV. labdarúgóliga délkeleti csoportjának balonyi sereghajtójánál menet közben edzőcserére került sor. Kuczman Ferencet a 19. forduló után a védelem tartópillére, Czuczor Attila váltotta fel, aki immár játékosedzőként igyekszik felébreszteni a csilizközieket.
Egyfélidős balonyiak
Balony. A nyugat-szlovákiai IV. labdarúgóliga délkeleti csoportjának balonyi sereghajtójánál menet közben edzőcserére került sor. Kuczman Ferencet a 19. forduló után a védelem tartópillére, Czuczor Attila váltotta fel, aki immár játékosedzőként igyekszik felébreszteni a csilizközieket. Czuczor ugyan röviddel a rajt előtt játékosként került a csapathoz, ám vészhelyzetben edzői oklevelét is kamatoztatja új állomáshelyén. Sikermorzsában már volt része. Irányításával a csapat megszerezte első tavaszi pontját „Addig nem adjuk fel a küzdelmet, amíg él a remény. Szerintem a tolmácsiakat még megelőzhetjük. Egyfélidős csapat a miénk. Meglátásom szerint leginkább erőnléti problémáik vannak az önbizalomhiányban is szenvedő játékosainknak. Szerdán a somorjaiakat jól megizzasztottuk, öngóllal vesztettünk. Menet közben már a jövő időszak csapatát építem, méghozzá a hazai és környékbeli tehetségekből válogatva” – vallott szint az új szakvezető. Arra a kérdésre, vajon kiesés esetén továbbra is a klub rendelkezésére áll-e, kitérő választ kaptunk az érinttettől. „Ma még nem tudom megmondani, odébbállok-e, vagy maradok. Mindenesetre a tisztségviselők szeretnék, ha alsóbb osztályban is az együttesnél maradnék. Egy-két hónap múlva minden kiderül, addig azonban minden tudásomat latba vetem annak érdekében, hogy közös erőfeszítésünket siker koronázza. Ehhez azonban az égiek segítségére is szükségünk lenne” – fogalmazott a tűzoltási munkálatok irányítója. (ái)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.