Pozsony. Még néhány óra, és Szlovákia további kilenc állam társaságában belép az Európai Unióba. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy megszűnnek a vámellenőrzések a határon, valamint útlevél nélkül, személyi igazolvánnyal utazhatunk az EU bármely államába. Az alábbi összeállításban munkatársaink és regionális tudósítóink a jövőbeli gyakorlatról érdeklődtek.
Keresés
Amerikaik szexuálisan kínoztak iraki foglyokat?
Amerikaiak feltehetően megkínoztak iraki foglyokat. Hat amerikai katonát letartóztattak azzal a váddal, hogy szexuálisan, és egyéb módon inzultáltak húsz iraki foglyot.
Meztelen iraki foglyok láthatók azokon a leleplező fotókon, amelyeket a CBS televízióban mutattak be szerda éjszaka.
Sokkoló dokumentumfilm a női körülmetélésről
Kim Longinotto alkotása a kegyetlen valóságot mutatja be, olyan kenyai nőket, akiknek brutális módszerekkel eltávolították a klitoriszát. A fájdalmas procedúra akár halálos kimenetelű is lehet.
Pornóval védik a környezetet
Környezetvédelmi célokra ajánlja föl az online pornószolgáltatásából származó jövedelmét az a két fiatal norvég, akik intim pozitúrákban maguk szerepelnek az oldalon.
A "környezetvédő pornográfiára" szakosodott weboldal alapítója, a 27 éves Tommy Hol Ellingsen magáról és barátnőjéről, a 21 éves
A régió valutáival együtt gyengült a forint
Az eurót csütörtökön délután 253,20/50 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, két forinttal magasabban a szerda délutáni 251,30/50 forintos árfolyamnál. A forint 10,27 százalékra süllyedt az intervenciós sáv erős oldalán, 69 bázisponttal gyengébben a szerdai helyzeténél.
Hullákból főzött levest a feleségének
Különös módon próbálta megmenteni hitvesét egy kínai férfi Szecsuán tartományban: a helyi temetőből mintegy 30 holttestet lopott el, s a tetemekből főzött levest nagybeteg feleségének – közölte az AFP.
Törvényesítenék a prostitúciót a csehek
Csak a helyi önkormányzatok évi 200 millió korona bevételre számítanak a prostitúció legalizálásával Csehországban. Az erről szóló törvényt még az idén elfogadhatja a cseh parlament.
Drasztikusan nőtt a drogos vezetők aránya Finnországban
Drasztikusan, egy év alatt hatvan százalékkal nőtt a droghatás alatt vezető finn sofőrök aránya - derült ki a finn rendőrség statisztikáiból. A növekedés az idei év első felében folytatódott: április közepéig 20 százalékkal több drogos sofőrt regisztráltak, mint tavaly hasonló időszakban.
Bush soha nem volt ilyen népszerűtlen
Egy év alatt több mint húsz pontot esett az amerikai elnök népszerűsége.
Lista a legszennyezettebb amerikai városokról
Kalifornia állam jóval szennyezettebb a többinél. A szomszéd, Új-Mexikó viszont a legtisztábbak közt említhető - derül ki egy felmérésből.