Bush soha nem volt ilyen népszerűtlen

Egy év alatt több mint húsz pontot esett az amerikai elnök népszerűsége.

Egy év alatt több mint húsz pontot esett az amerikai elnök népszerűsége.



Nem számítva Ralph Nader független elnökjelölt támogatóit, a CBS és a The New York Times által közösen végzett reprezentatív felmérés szerint ma az amerikaiaknak csak 44 százaléka támogatja George Busht, míg 46 százalék szavazna John Kerry demokrata jelöltre.

Kettejük versengése tekintetében az adatok nem jelentenek sokat, hiszen a felmérés hibaküszöbe három százalék, ám az eredményt összevetve az elnök korábbi támogatottságával, úgy tűnik, az amerikaiak már nem hiszik, hogy Bush a megfelelő ember az elnöki posztra.

Egy éve Irak lerohanásakor 67 százalékon állt az elnök támogatottsága, most márciusban pedig még mindig 50 százalék körül.

A romló mutató egyértelmű okaként a kiújult iraki harcokat nevezik meg a szakértők.

Jelenleg csak 47 százalék gondolja, hogy Irak megtámadása helyes volt, és csak 40 százalék, hogy Bush külpolitikai irányvonala helyes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?