Amerikaik szexuálisan kínoztak iraki foglyokat?

Amerikaiak feltehetően megkínoztak iraki foglyokat. Hat amerikai katonát letartóztattak azzal a váddal, hogy szexuálisan, és egyéb módon inzultáltak húsz iraki foglyot.

Meztelen iraki foglyok láthatók azokon a leleplező fotókon, amelyeket a CBS televízióban mutattak be szerda éjszaka.

Amerikaiak feltehetően megkínoztak iraki foglyokat. Hat amerikai katonát letartóztattak azzal a váddal, hogy szexuálisan, és egyéb módon inzultáltak húsz iraki foglyot.

Meztelen iraki foglyok láthatók azokon a leleplező fotókon, amelyeket a CBS televízióban mutattak be szerda éjszaka. A foglyok piramist alkotva állnak a képen, a felyükre csuklyát húztak, és az egyikük testén gyalázkodó angol nyelvű felirat olvasható.

A The New York Times szerint hat amerikai katona ellen emeltek előzetesen vádat, akik feltehetően részt vettek az iraki foglyok meggyalázásában, és felfüggesztettek beosztásából egy női tábornokot is. A CBS szerint a képeket tavaly készítették egy Bagdad közelében lévő börtönben, ahol az amerikai katonák az iraki harcokban foglyul ejtett emberek százait tartották fogva.

A bűncselekményt elkövetőknek segítőik is votlak, az ügyben eddig összesen 17 katonát függesztettek fel beosztásából. A CBS által bemutatott fotók egyikén egy összekötözött kezű, fején csuklyát viselő foglyot fenyegetnek, hogy ha ereje elhagyja és elesik, elektrosokkal megölik.

A televízióban az is elhangzott, hgoy a jól mulató katonák arra rákényszerítették a meztelen foglyokat, hogy szexuális aktusokat imitáljanak velük. Bizonyos fotókon az is látható, hogy az áldozatok nemi szervére elektródákat erősítettek. (AP, New York Times alapján MNO)


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?