Nem kapnak kártérítést Cseh-szlovákia 1968 augusztusi szovjet megszállásának áldozatai, illetve azok utódai. A cseh ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) által kidolgozott javaslatot váratlanul elvetette a cseh parlament alsóháza, a képviselőház.
Keresés
Nincs mentség
Bush elnök elkövetett egy hibát: nem vette észre, hogy a háború csak akkor ér véget, amikor a legyőzött is elismeri, hogy vége van – közölte a CNN műsorában az egyik konzervatív elemző.
Még mindig sok a feketéző
Szlovákiában a lakások jelentős részét még manapság is feketén adják ki, vagyis a bérleti díj közvetlenül a bérbeadó zsebébe vándorol, anélkül, hogy erről az állam tudna. Az állam emiatt évente több tízmillió koronás bevételtől esik el.
Bérleti díjak Pozsonyban
Az ingatlanügynökségek szerint Pozsonyban az elkövetkező időszakban sem fog lényegesebben csökkenni a kereslet a lakások bérlése iránt. Ráadásul a hazai bérlők mellett egyre több külföldi is igyekszik megfelelő lakást találni a fővárosban. A külföldiek megjelenésével pedig egyre többen euróért adják bérbe a lakásukat.
A szerződés felmondása
Ha nyugodtan szeretnénk aludni, bérlőinkkel írásos szerződést kellene kötnünk a lakás bérbeadásáról – állítják egybehangzóan az ingatlanügynökök és a jogászok. A szerződést azonban közjegyzővel is hitelesítenünk kellene. Hogy pontosan mit is kellene tartalmaznia a szerződésnek, azt a Polgári Törvénykönyv határozza meg.
Megéri bérbe adni a lakásunkat
Szlovákiában továbbra is szép summára tehetnek szert azok, akik bérbe adhatják a lakásukat. Ám hogy pontosan mekkora összeggel növelhetjük havi költségvetésünket, az nagyrészt lakóhelyünk attraktivitásától függ.
VB-MOZAIK
SVATOŠ NÉLKÜL. Egy üres hely még van a szlovák csapat vb-nevezésében, de František Hossa már nem kívánja 25 főre növelni a keretet. „A Colorado ugyan kiesett az NHL-ben, de Svatoš játékára nem számítok” – mondta a tréner.
KRÓNIKA
F-csoport – végeredmény:
USA–Dánia 8:3 (4:3, 4:0, 0:0), g.: Battaglia (7.), West-rum (12.), Cullen (16., 22.), Drury (19.), Park (31.), Hamilton (37.), Jillson (40.), ill. Staal (1.), Degn (13.), Smidt (13.).
1. Szlovákia 5 3 2 0 18:5 8
2. Svédország 5 3 2 0 12:5 8
3. Finnország 5 3 1 1 17:8 7
4.
Svédország elődöntős
Prága. Elsőként a svéd jégkorong-válogatott jutott a legjobb négy közé a világbajnokságon, miután a negyeddöntőben sima győ-zelmet aratott a lettek felett. SVÉDORSZÁG–LETTORSZÁG 4:1 (3:0, 0:0, 1:1), gólszerzők: Höglund (3., 20.), Alfredsson (16.), Axelsson (50.), ill. Ignatjevs (42.). Kiállítások: 11:9.
A MAI MŰSOR
Playoff-negyeddöntő:
16.15: Kanada–Finnország
20.15: Szlovákia–Svájc