Ha nyugodtan szeretnénk aludni, bérlőinkkel írásos szerződést kellene kötnünk a lakás bérbeadásáról – állítják egybehangzóan az ingatlanügynökök és a jogászok. A szerződést azonban közjegyzővel is hitelesítenünk kellene. Hogy pontosan mit is kellene tartalmaznia a szerződésnek, azt a Polgári Törvénykönyv határozza meg.
A szerződés felmondása
Ha egy bizonyos időtartamra adjuk ki a lakást, akkor a szerződésben fel kellene tüntetnünk, hogy a bérleti idő pontosan mettől meddig terjed. Elsősorban az albérlőknek kellene figyelnie arra, hogy a szerződésben benne legyen a felmondási idő is. Ezzel ugyanis elkerülhetjük, hogy a bérbeadó az egyik napról a másikra kitesz bennünket az utcára. Nem kevésbé fontos azonban magának a bérleti díjnak a meghatározása is, és azok a feltételek, amelyekre hivatkozva felemelhetik a bérleti díjat. Hogy a későbbiekben elkerüljük a felesleges konfliktusokat, érdemes a szerződésben leírni a lakás pontos jellemzését, és ha berendezett lakásba költözünk, akkor az ott található bútorok és egyéb tárgyak leltárát is.
A bérleti szerződés felmondásának lehetőségeit a Polgári Törvénykönyv pontosan felsorolja. A bérbeadó egyebek mellett akkor mondhatja fel a szerződést, ha az albérlő súlyos károkat okoz a lakásban, veszélyezteti a ház többi lakóját, ha három hónapig nem fizette ki a bérleti díjat, vagy ha más célokra használja a lakást, mint amiben eredetileg megegyeztek. Ám a bérbeadó akkor is felmondhatja a szerződést, ha szeretne visszaköltözni a lakásba. A bérlő a szerződés felmondása ellen a felmondás átvételét követő három hónapon belül fellebbezhet. (mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.