Nemzeti fizetőeszközünk az elmúlt hét folyamán újabb történelmi csúcsokat döntögetett. A hét elején még nem került sor jelentősebb árfolyamváltozásokra, a korona így megmaradt a 39,940 korona/euró szint körül. Devizapiacunk játékosai a rendszeres kéthetes repotender előtt a kivárás mellett döntöttek.
Keresés
Már négy nyugdíjpénztár
Pozsony. A jövőre beinduló hárompilléres nyugdíjrendszer előszeleként sorra jelzik a pénzintézetek a nyugdíjpénztárak megnyitását. A Generali Biztosító csütörtökön jelezte: nyugdíjpénztárt hoz létre az olasz Banca Intesa csoporttal együttműködésben.
A Shell beismerte bűnét
London. A Shell olajtársaság beismerte, hogy nem szándékosan ugyan, de olajüzletei révén a korrupciót, a szegénység terjedését és az összetűzések fellángolását táplálta Nigériában. A Shell bejelentése szerint „nehéz a Nigériához hasonló, viszályokkal teli térségekben feddhetetlen módon működnie egy cégnek”.
Felosztották az olajpiacot
Budapest. Kialakultak az erőviszonyok a régió olajiparában – nyilatkozta Áldott Zoltán, a Mol stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója. A versenytársak között a Molnak meghatározó szerepe van Magyarországon, Szlovákiában, és partnere a horvát INA-nak.
Érdemes ügyelni a régi számlákra
Pozsony. Ha leég a házunk vagy kirabolják a lakásunkat, és odavesznek az értéktárgyaink, a biztosítónak be kell bizonyítanunk, hogy valóban a tulajdonunkban voltak azok a tárgyak, amelyekért kárpótlást kérünk. Ezért minden dokumentációt gondosan őrizzünk meg.
Kizárnák az MKP nyitrai megyei alelnökét
Komárom. Az MKP helyi szervezete titkos szavazással jóváhagyta Fehér Miklós nyitrai megyei alelnök és Kráľ Katalin komáromi kórházigazgató kizárását. – Heves vita alakult ki – mondta lapunknak Paluk László MKP-ta.
Miért volt alacsony a szavazókedv?
Öllős László politológus:
Egyesek szerint az emberek belefáradtak a sok voksolásba, szerintem azonban hiányzott, illetve gyenge volt a felvilágosító kampány. Az egész politikai reprezentáció elhanyagolta az emberek tájékoztatását, valószínűleg az elnökválasztás miatt.
A távolmaradók se hitték, hogy ennyien lesznek
Pozsony. Tegnap este tízig tartott az Európai Unió 25 tagállamában az eddigi legnagyobb választási maraton az Európai Parlamentbe. Az első eredmények a 732 képviselő megválasztásáról lapzártánk után, este tizenegy tájékán érkeztek.
TALLÓZÓ
WSJE
Úgy tűnik, Izrael megnyerte a Hamász szélsőséges szervezet elleni háború legújabb fordulóját, s ez a palesztin felkelés, a „második intifáda” végét jelezheti – írta a The Wall Street Journal európai kiadása. Az elmúlt három hónapban egyetlen sikeres öngyilkos merénylet sem történt Izraelben.
Állati jó dolgok
BB, a megrögzött állatvédő mellé állok, ha arról kell dönteni, legyenek-e bika- és kakasviadalok, vagy engedjenek-e egymásnak felbőszített harci kutyákat, mert egyesek jól akarnak szórakozni azon, hogy szegény két- vagy négylábú viadorok addig vágják, marják egymást, míg egyikük ki nem leheli a lelkét.