Pozsony. A gazdasági tárca elképzelései szerint két éven belül minden háztarást fel kellene szerelni fűtésszabályozókkal. A minisztérium szerint mindezt az európai uniós jogrend teszi kötelezővé, a szakemberek szerint azonban az EU jogrendje jelenleg nem tartalmaz ilyen kötelességet.
Keresés
Tényleg ő mondta
Pozsony. A köztársasági elnöknek minden szavát alaposan meg kell gondolnia, hiszen egy-egy elnöki baki, durvaság vagy tréfa könnyen a napilapok címlapjára kerülhet. Ám mivel az ország első embere is ember, ilyenek olykor – a protokollszakemberek és beszédírók minden igyekezete ellenére – előfordulnak.
Utazás orrvérzésig
Pozsony. Az exelnök nem vetette meg az utazást. Hivatali ideje alatt harminc hivatalos és hetven munkalátogatáson vett részt, itthon pedig körülbelül 490 intézményt és települést keresett fel. Első útja – hivatalba lépése után nem sokkal – Csehországba vezetett, ahol Václav Havellel találkozott.
Elnök a betegágyon
Pozsony. Rudolf Schuster, immár egykori államfő nemcsak politikai tevékenysége, hanem egészségi állapota miatt is gyakran került reflektorfénybe országlásának öt éve alatt. Éppen egy nap hiányzott ahhoz, hogy megünnepelhesse első évét a köztársasági elnöki székben, mikor 2000.
Nem kovácsol több ásót a köztársasági elnök
Pozsony. Tegnap ünnepélyes keretek közt beiktatták hivatalába Ivan Gašparovičot, a köztársaságielnök-választás győztesét. Rudolf Schuster elnökségének utolsó napján még kegyelemben részesített egy gyilkosság miatt elítélt asszonyt, végigülte az utód beiktatását, majd jelképesen átadta az elnöki palota kulcsait. Megbízatása véget ért.
CSALÁDTAGOK
Amikor az éjszakák hosszúak (márpedig nagyon hosszúak tudnak lenni), akkor sokkal több mindent lehet csinálni, mint leülni a szobában egy vodka mellé. Síelhetünk, vagy szaunázhatunk.
Kutya- és macskaútlevél leghamarabb októberben
Az EU ezen a nyáron szerette volna bevezetni azt a kutya- macska-, és menyét-útlevelet, amellyel a házi kedvencek utazása az egyes tagállamok között ellenőrizhetőbbé és könnyebbé vált volna. A tagállamok azonban nem készültek fel az útlevél kiadására.
Egyre kevesebb ország diszkriminálja a melegeket
Párizs. A homoszexuális párkapcsolatokra vonatkozó törvények Európa-szerte jelentősen megváltoztak a közelmúltban, és egyre liberálisabb szabályozásuk várható.
Franciaországban – ahol a napokban nagy port vert fel az első homoszexuális házasságkötés – 1999.
Bevásárlóturisták Finnországban
Az elmúlt napokban már mi is kaphattunk némi ízelítőt a nyárból. Az EU-ban azonban vannak olyan helyek, ahol nemrég még havat lapátoltak az emberek, és összesen naponta két órát süt a nap.
Vladimír Mečiar milliókat szeretne
Pozsony. Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke 4 millió koronát, valamint egy helyreigazítást kér az egyik szlovák bulvárlaptól. Asszisztense, Katarína Rosinová beéri egymillióval is.