Utazás orrvérzésig

Pozsony. Az exelnök nem vetette meg az utazást. Hivatali ideje alatt harminc hivatalos és hetven munkalátogatáson vett részt, itthon pedig körülbelül 490 intézményt és települést keresett fel. Első útja – hivatalba lépése után nem sokkal – Csehországba vezetett, ahol Václav Havellel találkozott.

Pozsony. Az exelnök nem vetette meg az utazást. Hivatali ideje alatt harminc hivatalos és hetven munkalátogatáson vett részt, itthon pedig körülbelül 490 intézményt és települést keresett fel. Első útja – hivatalba lépése után nem sokkal – Csehországba vezetett, ahol Václav Havellel találkozott. Még ebben az évben a Vatikánt is felkereste, Magyarországra viszont csak 2000 márciusában jutott el, akkor viszont három napra. Ennek az évnek a nyarát élet és halál között töltötte, így a nyári utak elmaradtak. Felépülése utáni első külföldi útja a Vatikánba vezetett. 2001. július 1-től augusztus 22-ig Dél-Amerikában tartózkodott. Hivatalos látogatást tett Argentínában, Chilében, Brazíliában, majd családja körében ez utóbbi országban töltötte szabadságát is, mely kórházi kalandja miatt nem volt felhőtlen. A hazai utakon az elnöki konvojt nem kísérte szerencse. 2001 májusában Vinosady község határában ütközött össze a konvoj két autója egy Skoda Feliciával. 2002 januárjában Nyitraújlak mellett húsz autó koccant össze. A pórul járt gépkocsikat próbálta kikerülni az elnöki konvoj, ám a Schustert szállító autó is karambolozott. Az államfő térd- és könyöksérülést szenvedett, felesége arccal zuhant az első ülés támlájának, és eleredt az orra vére. Harmadik balesete 2003 augusztusában történt. Az elnöki karaván éppen Besztercebánya felé tartott, amikor az egyik jármű hátulról nekiment a köztársasági elnököt szállító BMW-nek. Schuster megütötte a kezét és vérzett is a sebe. Az orvos szerint csak horzsolásokról volt szó, ezért csak inget váltott, ellátták a sebét és máris folytatták az utat. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?