Pozsony. Rudolf Schuster, immár egykori államfő nemcsak politikai tevékenysége, hanem egészségi állapota miatt is gyakran került reflektorfénybe országlásának öt éve alatt. Éppen egy nap hiányzott ahhoz, hogy megünnepelhesse első évét a köztársasági elnöki székben, mikor 2000.
Elnök a betegágyon
2001-ben, a sajtóban sokat boncolgatott dél-amerikai körútja idején Brazíliában került kórházba. Szervezete dehidratálódott, vélhetően a szokatlan trópusi klíma miatt. Ezúttal mindössze két napig időzött a Mato Grosso szövetségi államban található Cuiaba kórházában. Ugyanebben az évben a besztercebányai Roosevelt kórházban szemműtétet hajtottak végre rajta, szeptember 28-án, majd november 11-én.
2002 sem múlt el betegség nélkül. Augusztus 22-én a pozsonyi katonakórházba kellett szállítani őt, mivel magas láza volt. Az orvosok mérgezésre gyanakodtak. A kórházat két nap múlva hagyta el, de láza újra felszökött. Schuster újfent Ausztriában, ezúttal egy bécsi kórházban próbálta visszanyerni egészségét. Bécsből augusztus 29-én tért vissza Szlovákiába. (t, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.