Tényleg ő mondta

Pozsony. A köztársasági elnöknek minden szavát alaposan meg kell gondolnia, hiszen egy-egy elnöki baki, durvaság vagy tréfa könnyen a napilapok címlapjára kerülhet. Ám mivel az ország első embere is ember, ilyenek olykor – a protokollszakemberek és beszédírók minden igyekezete ellenére – előfordulnak.

Pozsony. A köztársasági elnöknek minden szavát alaposan meg kell gondolnia, hiszen egy-egy elnöki baki, durvaság vagy tréfa könnyen a napilapok címlapjára kerülhet. Ám mivel az ország első embere is ember, ilyenek olykor – a protokollszakemberek és beszédírók minden igyekezete ellenére – előfordulnak.

Schuster így vágott vissza egy újságírónak, aki azt firtatta, hogy segítette-e pártkarrierjét Vasiľ Biľak: „Ezt valószínűleg maga találta ki, de maguknak mindent szabad. Nekem nem volt szükségem senki segítségére, és büszke vagyok arra, amit azelőtt tettem. Az emberek megválasztottak, noha a magához hasonlók komoly ellenpropagandát fejtettek ki. Ez is bizonyítja, hogy maguknak nincs igazuk.” Egészségi állapotát kommentálva 2001 májusában ezt mondta: „Hogy miért nézek ki ilyen jól? Próbáljon meg maga is meghalni. Ha túléli, megszépül, ha nem, pechje van.” Ugyancsak 2001 májusában jelentette ki, hogy biztos nem indul a következő elnökválasztáson. 2002 szilveszterének előestéjén ugyanezt megerősítette: „Mindig tudtam dönteni a megfelelő időben. A jó politikusnak tudnia kell, mikor kell elmennie.” Az élet aztán rácáfolt erre a kijelentésére...

Emlékezetes marad az exelnök búcsúja Pavol Rusko gazdasági minisztertől is. Az ANO első embere ugyanis nem jelent meg az elnöki búcsúfogadáson, s nem is mentette ki magát. Schuster szerint Rusko sosem talált időt arra, hogy vele találkozzon. „Tudjuk, miért. Ha sértve érzi magát, az az ő baja” – summázta a problémát. (t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?